A pár hete beharangozott Google Maps Navigation hírek talán még aggasztóbban alakulnak a nagy navigációs rendszerek fejlesztői számára, mint ahogy azt korábban hittük. Két fontos hír jelent meg.
- Az első szerint az 1.6-os Android rendszereken is elérhető lesz a hangnavigációt is tartalmazó Google fejlesztés.
- A másik információ szerint viszont világszerte elérhető a fejlesztés. Igaz ez utóbbi kizárólag hackeléssel, azaz a gyártó és a Google által nem támogatott módon érhető el.
A második hírrel ennél töbet nem foglalkozunk, a forrást nem linkeljük, aki akarja ez alapján is megtalálja, de sem hivatalosan sem érdekeségként nem szeretnék vele bővebben foglalkozni, a telepítése illegális és veszélyes lehet a hardverre is. Az első hírt a Google a saját hivatalos blogján is publikálta. A két információ mellett nem lehet egyszerűen elmenni. Jelenleg Magyarországon is képes a Google útvonalat tervezni, igaz nem minden esetben felel meg a KRESZ szabályoknak, adatforgalmat is igényel, sőt utcanézet sincs, de a hackeléssel szemben a Google nem sokat tud lépni. A szervereihez érkező forgalmak figyelésével akár tapasztalatokat is szerezhet arról, mely régiókban lehet értelme mihamarabb belépni valós és ténylegesen megbízható online szolgáltatásokkal. A hírek olvastán pedig a többi jelenlegi vezető navigációs fejlesztő és hardverértékesítő részvényeseinek reakciói is érdekesek lehetnek.
Forrás: http://googlemobile.blogspot.com

0 Megjegyzés:
Megjegyzés küldése