2009. november 22., vasárnap

Nokia N900 - Az Index már tesztelte


"Diktátor kell a Nokiának" címmel jelent meg az Index Nokia N900 bemutatója. Írtam már korábban is, hogy véleményem szerint attól nem lesz jobb egy írás, ha az új készüléket egyfajta "na, akkor most jól megmondom"-szemmel, talán kicsit nagyképű megközelítéssel veszi kézbe az író. Úgy gondolom, illik minden gyártót megtisztelni azzal, hogy azt a modellt, melyet sok-sok mérnök hosszú hónapokon kereszül fejlesztett, nem pár sebtében összehordott gondolattal, és néhány nem túl szellemes címmel (pl: "rendszert oszt a finn Robin Hood" vagy "Diktátor nélkül nem lehet diktálni") illetünk. Természetesen mindenki azt gondol, amit csak akar, az egyéni vélemény szabad, mindössze akkor furcsa, ha az a legnagyobb oldalak valódi szakértőinek véleményétől az átlagosnál távolabb esik, vagy éppen a modell főbb értékeit, hiányosságait nem annak helyén értékeli.
Számomra  zavaró volt, hogy a tesztelő egy PC-s böngésző beépülőinek hiányos képességeit nehezményezi  és kéri számon a Nokián akkor, amikor a modell még az add-on fejlesztők által nem is elérhető. Túlhangsúlyoz olyasmiket, amire rajta kívül többnyire kevesen fektetnek hangsúlyt (veszteségmentes zene),  számomra zavaróan fogalmaz mind a Nokiával, mind a Maemo fejlesztőivel kapcsolatban (pl.: "A Nokia másik lehetősége, hogy beismeri: a gagyi terjedését is támogatja." vagy "Ritkán készül olyan mobil, ami a legjobbak közt is meghatározó jelenség, a Nokia pedig szépen átaludta az elmúlt éveket."). Nem vagyok karakteresen Nokia hívő, de azért a világ legnagyobb okostelefongyártóját illene árnyaltabban értékelni, számomra ugyanis komikus a piaci második előtt 17%-kal vezető, 37%-os piaci részesedéssel rendelkező, sok-sok okostelefon modellel reprezetáló "átalvós" gyártó képe.
Az N900-ról összességében a kapacitív vs. rezisztív kijelzőre vonatkozó megállapítások egybecsengenek más tesztek megállapításaival, a készülék sebessége szintén jó, bár a GUI sebességét sem találta eléggé meggyőzőnek az Index. A készülék kezelhetőségéről, és a folyamatos fekvő-tájolásról nem nagyon esett szó. Engem leginkább az érdekel, nem zavaró-e, folyamatosan "kétkezezni", miközben a jelenlegi okostelefonok mindegyike képes álló és fekvő megjelenítésre is.
Forráshttp://index.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése