2009. december 14., hétfő

A Google blokkolja a Google Maps Navigation-t Európában, de packáznak vele


A Google Maps Navigation pár napja elérhető volt egy Android Marketes megoldásnak köszönhetően az EU vásárlóinak is, majd pénteken már nem reagált a keresésekre. A hivatalos indoklás teljesen érthető. A Google nem használhatja korlátlanul a vásárolt térképeket, így nem teheti mindenki számára elérhetővé az amerikai navigációs gyártóknak már amúgy is komoly fejfájást okozó alkalmazást. Letiltották tehát, így itthon még nem tudtam kipróbálni, bár elindítani sikerült (az ember ugye csak kíváncsi). A mostani megoldást újfent az "okostelefónia istenei" szállították, azaz az XDA-Developers-en elérhető. Többet továbbra sem akarok foglalkozni a témával, hiszen hivatalosan nem elérhető a megoldás, a hack pedig az eredeti állományok manuális eltávolításával kezdődik, aki tehát nem ért hozzá, nem ezzel kezdje el. Hamarosan valószínűleg úgyis lesz a Google-nek saját Európa térképe, így senki nem menti meg a legnagyobb gyártókat attól, hogy szembenézzenek az újabb kihívásokkal. Elemzők szerint a Google akár már 2010 végére befejezheti saját tulajdonú EU térképeinek jó részét, ez pedig már igen közel van.
Forráshttp://www.slashgear.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése