2010. február 20., szombat

MWC2010: Nokia + Intel = Maemo + Moblin = MeeGo

A Nokia és az Intel együttműködéséről korábban már írtunk korábban. A "nagyágyúk" nyilván nem hagyják a piacot holmi Google meg Qualcomm prédájának, ezért tavaly egyesítették erejüket és szenzációs bejelentéseket ígértek. Ennek ellenére úgy tűnik, mintha ezen hatalmas szervezetek egyre nehezebben mozognának a naponta változó mobilpiacon. Persze ez még nem jelent azt, hogy le kell írni őket, hiszen az Intel és a Nokia nagyon komoly felvásárlásokkal kerülhet / maradhat az élvonalba(n). A MeeGo a Moblin és a Maemo operációs rendszerek összeolvadásából születik. Eredményes nyilván egy még jobb és még hatékonyabb mobilplatform lesz. Azt ugyan nem látni, hogy a Maemo alapú Nokia N900-t mennyiben fogja érinteni, hogy az operációs rendszert "átnevezik" vagy "beolvasztják", de kicsit félek. Az idei MWC-n a Nokia eléggé alulreprezentálta magát. Mintha nem lenne idénre komolyabb mondanivalója, prezentációjában főleg az Indiában induló Nokia Money nevű globális pénzügyi szolgáltatásokról szólt. Ez a terület is érdekes, hiszen az okostelefonok nagyon fontos alkalmazási területe lehet a mikrofizetéseknél, de az MWC-n azért csak új modelleket várna az egyszeri látogató. Erről szó sem esett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése