2010. április 21., szerda

Bluetooth 4.0 - egy éven belül már ilyen eszközök is jöhetnek

Amikor a Bluetooth 4.0 szabvány végleges verziójának hivatalos elfogadásáról és véglegesítéséről olvastam, megint előjött belőlem az ős Kaján. A Bluetooth SIG* honlapján közzétett információk szerint újabb szuperszabvány született, mely az elődöknél gyorsabb, okosabb, kevesebet fogyaszt és "messzebbre lát". Tisztára, mint a népmesékben. Elvarázsol és lelkesít, miközben beugrik, hogy mikor is lehetett az utolsó olyan beszélgetésem, amikor a magyar vásárló még karakteresen "brútúsz heccet" vagy "brútuszos dzsípieszt"-t szeretett volna venni, mert a "haver mondta, hogy az tuti"?  Érzésem szerint nem több, mint 3-4 éve annak, amikorra a többségi "geek-szerű"-nek nevezhető hazai közönség megtanulta helyesen kiejteni a "kékfogat", ami az istenért sem akart "elmagyarosodni". Erre tessék, máris 4.0-nál járunk. Egy éven belül már a 4.0 szabványnak megfelelő eszközök megjelenése várható, miközben még a 3.0 is csak gyerekcipőben jár, talán a Samsung i9000 Galaxy S lesz az első, ami már a 3.0-t alkalmazza, miért kell tehát a 4.0-t olyan nagyra értékelni?
A sajtóanyagok szerint a BT4.0 érdekességét az adja, hogy a Bluetooth technológia kapuit talán az eddigieknél is szélesebbre tárja. A teljesség igénye nélkül az eddigiekben főleg az következő eszközökben alkalmaztak BT chipeket: Mono és sztereo Headsetek, kihangosítók, telefon, okostelefon, notebook, netbook, pna, gps, mid termékek, nyomtatók, egér/billentyűzet, rfid/vonalkódolvasás, soros-port helyettesítés. Leegyszerűsítve kábelmentes adatátvitelre szinte minden területen bevethető, relatív olcsó, de korlátos és nem túl energiatakarékos megoldás. A BT 4.0 célja kicsit módosult, az új chipek segítségével ez a technológia még több területen lesz felhasználható. Jelentősen lecsökkenő áramfelvétellel lehet számolni, akár gombelemről üzemeltethető eszközökben is tartósan használható lesz. Példaként az órák, de akár egészségügyi megoldások (pl. vércukor-monitorozás vagy egyéb szenzoros adatgyűjtők kábelmentes  kiolvasása) számára is nyitottá vált a technológia. Az eddigieknél nagyobb tartományban képesek majd működni az új eszközök. Az optimálisnak tekinthető 60-70 méteren túli adatátvitelre is lehet majd a BT-t alkalmazni, közelre pedig nagysebességű és alacsony fogyasztású megoldásokban gondolkozhatnak majd a gyártók. Elméletben pl. akár videóátvitelre is alkalmas lehet a technológia. Például egy BT4.0-s okostelefonról lehetségessé válhat, hogy HD-videót adjunk át az arra alkalmas TV felé, miközben a telefont nem kell különösebben extra táppal ellátnunk.

*(Bluetooth SIG - Special Interest Group - a szabvány gondozásáért és a technológia licenszeléséért felelős szervezet, melyet az Intel, az Ericcsson és a Toshiba hívott életre, de azonnal sokan csatlakoztak már 1998-ban - link)
Forráshttp://www.slashphone.comhttp://www.bluetooth.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése