A Mobilarena borzasztóan húsbavágó írást jelentetett meg a hazai mobilpiaci ár-tendenciákról, elsősorban azt firtatva, hogy miért van sok-sok ára egy terméknek a mai magyar piacon? A cikk főbb megállapításaival tulajdonképpen egyet is lehet érteni, egy pontnál viszont fény gyúlt az agyamban. Annyira gyönyörű megoldást írt arra Bog, aki a szerző, hogy egyből tovább is gondoltam. Mindjárt el is mondom, mi ez a pont, de előbb nézzük azokat a fejezeteket, amivel különösebb problémám nincs is.
Mobilszolgáltatókról: Az alapgondolattal teljes mértékben egyet lehet érteni. A magyar mobilszolgáltatói árképzés több okból is rosszabb, mint az átlag EU-s ár. A cikk szerint ezt részben magyarázza az is, hogy a készülékekkel itthon túl sok az ügyeskedés, de számba kell venni azt is, hogy az értékesítés logisztikai és support igénye, azaz a fix költségei más piacokhoz képest fajlagosan sokkal magasabbak. Jó példa erre a tegnap érintett kb. 3 Magyaroszágnyi román piac, ahol a legújabb HTC okostelefon előfizetéssel lényegesen kedvezőbb áron jelenik meg ugyanazon szolgáltatói kínálatban. Ha pl. egy letölthető kézikönyv költségeinek zömét a fordítás teszi ki, azt egy db készülék esetében is kb. ugyanannyiért fordítják románra, meg magyarra. De az bizony már nem mindegy, hogy ez a költség 1500 vagy mindösszesen 500 készülékre oszlik-e el. Logikus, bár ez a legbanálisabb példa, talán nem is életszerű, de amúgy tényleg sok-sok ilyen fix-elem van, ami szintén emelheti a mobilszolgáltatói kínálat árszintjét. Végeredményben talán két fontos megállapítást érdemes tenni: A.) K. kicsi a piac, B.) Ezért a sok fix-jellegű költség csak magasabb árral termelhető meg. Meg ügyeskednek, stb. ezért drágább, mint külföldön.
"Márkakereskedés, terméktámogatás": Sajnos a Mobilarena sem nyilatkozik egyértelműen arról, miért nem olcsó a márkakereskedő, aki haver a gyártóval, és független modelleket árul tiszta forrásból, de hamarosan megmutatom, hogy egyszerűen azért nem olcsó, mert ez a piaci szereplő egy élhetetlen léha pöcs. Archetípusa egy rohadt nagy trendi boltban béna vigyorral szólongatja a vásárlójelöltet, még meg is mutatja neki a készüléket, sőt! Van úgy, hogy okosakat is mond, de lássuk be, hogy a fő üzenete azért mégis csak hibás: príma telefonja van, de drágán! A Mobilarena balladai homályban hagyja, hogy ezek miért nem "trükköznek" ugyanúgy? Ha ugyanis elfogadjuk, hogy a hivatalos márkakereskedők által képviselt árszint is a jogszabályokat betartva születik, valamint a ténylegesen nem túl nagy magyar piacért e márkák kereskedői bizony egymással is versenyeznek, akkor talán mégsem annyira biztosan kéne két gyökeresen eltérő áron kínálni ugyanazt az új, bontatlan telefont! Vagy a gyártóval együttműködő vállalkozások által kíalakított árszint extraprofitot tartalmaz? Nem. Én azt mondom, reális kéne legyen! Nem mondom, hogy olcsó, nem mondom, hogy nem drágább, mint külföldön. Azt állítom, hogy reális. Normálisan működő sokszereplős piacon ugyanis annyi az ár, amennyiért megéri kínálni és amennyiért megveszi a vevő! Ha nem veszi meg annyiért, akkor vagy olcsóban adják, vagy ha nem tudják olcsóbban adni, akkor meg nem árulják! Capiche?
Használt piac: A legértelmesebben valószínűleg a ténylegesen használt modellek ára alakul, azoké, melyet végfelhasználók adnak el egymásnak. Teljesen természetes, hogy egy elavult modell olcsóbb, mint egy új ugyanolyan, ráadásul a magasabb árosztályba tartozó High-end készülékek erkölcsi avulása is átlagon felüli, pl.hozzá kell szokni, hogy egy Windows Mobile 5-ös okostelefont a WP7 küszöbén ha még új, akkor sem jó eséllyel érdemes megvenni 20 000 Ft felett.
FEKETE LEVES - "Használt, 0 perces": Ez az a pont, ahol sántít, meggyőződésem szerint durván torzít a hivatkozott cikk, talán pont a "használt, 0 perces" konstrukció védelmére született az egész írás! Ki más szolgálná a Mobilarena portál érdekeit, mint a szerzője? No én meg leírom a saját érdekeimnek megfelelő bírálatot!
Nézzük a Mobilarena magyarázatát. Fontos mondatok, ezért szó szerint idézem, hogyan nyilatkozik az olcsó , használt, 0 perces konstrukcióról: "Hogy lehet valami használt, ha 0 percnyi beszélgetés van benne? Kivették a dobozból és teniszeztek vele? Nem, a lényeg a magyar adózási szabályokban keresendő. Létezik ugyanis egy jogszabály, amely az úgynevezett különbözeti adózásról szól. Eszerint a használt műszaki cikkek adás-vétele kapcsán a kereskedő az árkülönbözet után fizeti az áruforgalmi adót (20%), tehát kvázi a nyereség után adózik. Használt műszaki cikk pedig úgy keletkezik, hogy azt mondjuk rá, hogy használt, illetve magánszemélytől vásároltuk, s erről adás-vételi szerződés születik."
Gondolkodjunk pár percet a fentieken... Annyira hülye lenne egy sor hazai márkakereskedés, hogy ugyanezt a kiskaput ne használná ki, pláne akkor, ha erre ennyire egyszerű lehetősége van? 20%-t fizet az árrés különbözetére és kész? Nincs más tennivaló, mint megkeresni a Mobilarena írásában említett két magánszemély nagykereskedőt ("két nagyker pedig magánszemélyként adja tovább"), akitől vagy eszement olcsón, de 25% ÁFA mellett, vagy a fentebb leírt konstrukcióban 0%-os ÁFA-val lehet venni okos vagy buta telefont? Béláim az Úrban (RIP Schawajda Gy.), akarom mondani nebassz, hülyék! Azonnal tessék végre rálelni arra a jogszabályra, megkeresni ugyanezt a kiskaput, aztán izibe lehet boltolni azokkal, akik adásvételi szerződéssel eladnak mondjuk havi 100 db kártyafüggetlen készüléket és máris ugyanolyan olcsó lesz a márkaker is, mint a még olcsóbb.
HAHÓ HTC, NOKIA, SAMSUNG, LG márkakereskedők! A kiskapu teljesen legális, leírta a Mobilarena, csak hülyének tetszenek lenni: "Mivel azonban ők nem „trükköznek“ a különbözeti adózással (ami egy teljesen legális kiskapu egyébként)"! Tessék akciók, meg ajándékok helyett azt az egyetlen legálist bedobni, és ettől olcsóbb lesz végre az ár! Ha ez sok-sok élhetetlen is megvenné nagyban, lehetne eladni kicsiben szintén használt, 0 percesként, mehetének ők is a piacra versenyezni. Aztán majd a vásárló eldönti, hogy attól vesz-e többet, aki még a Mobilarena szerint is jobban ért a termékhez, meg be is tudja állítani, neadjisten szolgáltatást is ad mellé, vagy továbbra is a cikkben említett "egy sarki GSM üzletben" születne a diadal?
Akkor még egyszer: Hirdethetné ezek szerint az ország egyik legnagyobb elektronikai szakáruháza is a "használt, 0 percest", hiszen hülyék azért nem vagyunk? És akkor nem is kéne 25% ÁFA-t sem elkérni a kedves vásárlóktól? Na ugye! Kellett ide párharmad?! Látom már, hogy a magyar állam mégis csak egy faszagyerek, csak ezt még sem az ostoba márkakereskedők, sem a mobilszolgáltatók nem tudják! Ellentétben a Mobilarena által bemutatott modellel! Hát mekkora halom kereskedelmileg síkhülye márkakereskedő és jó drága bemutatótermekben ücsörgő szolgálató nyerészkedik itt a magyar vásárlón, meddig kell még tűrni? Két ilyen drága árszint alá is lehetne menni, ha nem erőltetnék azt, hogy az ország legnagyobb okostelefon-importőreivel, meg gyártóival üzletelnek? Tök simán, egyetlen legális kiskapun belépve mondhatnák azt is, hogy: "A számla egyszerű: ha a vásárló kéri, akkor 0%, illetve 25% áfával is kapható, de utóbbi esetben ennyivel növekszik is az ár". VÉGRE FÉNY GYÚLT, holnap írok is a kedvenc nagykereskedésemnek, hogy ne árazzunk már le mindig mindent, csak át kéne már gondolni, hogy kiírjuk arra a polcra, hogy "használt, 0 perces".

Forrás: http://mobilarena.hu

0 Megjegyzés:
Megjegyzés küldése