2010. május 13., csütörtök

HTC: Állítsák le az Apple iPhone és az iPAD US importját!

A HTC-t ért korábbi Apple sérelmekre elég érdekes válasz született. A HTC az ITC-nél, az amerikai nemzetközi kereskedelmi tanácsnál panaszolták be az Apple-t. A 32 oldalas beadványban az Apple-t 5 HTC szabadalom megsértésével vádolják, többek között 2006-os, azaz az érintett Apple iPhone 3GS, az iPOD Touch és az iPAD megjelenése előtti HTC bejegyzésekre hivatkoznak. A HTC érvelése szerint az Apple lényegében megsérti az ő energiagazdálkodásra vonatkozó szabadalmait, konkrétan azt, hogy a telefon és PDA-rész áramfelvételének különböző módozatait hasonlóan kezeli az Apple is, sőt az energiagazdálkodással kapcsolatban az adatok felejtő/nem-felejtő memóriába való áthelyezését is kifogásolja. A személyek tárcsázásának, az Apple tárcsázójának hasonlatos működési módját is több pontban kifogásolja a HTC, a kérelem szerint azonos módszerrel választható ki, majd tárcsázható a telefonban tárolt kontakt és ebben is első volt a HTC.
Vélemény: El sem tudom képzelni, hogy a HTC kifogásainak helyt ad majd a fenti testület és indítványozza az Apple iPhone modellek felfüggesztését, de jól látható, hogy amint az okostelefónia kőkemény üzketté vált, sok-sok szabadalmi troll szabadul rá a gyártókra. Azt sem vitatom, hogy akár valósan sok jogos sérelem kerülhet felszínre, de a HTC-Apple ütközet csak egy újabb állomás, és talán éppen az Apple-nek nem kellett volna az  Androidra támadni pont a HTC-n keresztül. Valóságosan nem szabad elfelejtkezni arról, hogy a HTC 1997 óta számos amerikai gyártóval/márkával is együttműködött. A Microsoft, a Google, a HP, a Dell, a Palm, számtalan mobilszolgáltató és valószínűleg maga az Apple is együttműködött vele ilyen-olyan tekintetbenm hiszen lényegében megkerülhetetlen gyártó volt és az mind a mai napig. Peter Chou az első precben igy nyilatkozott: "Mi voltunk itt előbb"
A HTC nevében eljáró iroda beadványa itt tölthető le.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése