2010. május 24., hétfő

Nokia - merre tovább?

Május 23-án a Nokia bezárta New York-i márkaboltját. Ezt már decemberben bejelentette a gyártó, tehát régi döntés végrehajtása történt most, mégis érdemes egy pillanatra átgondolni, kell-e aggódni a Nokia jövőjéért? A Nokia hosszú évek óta stabilan vezeti az okostelefonpiaci eladásokat, ennek ellenére mintha a "rajongók"-köre fogyatkozna. Ha az ember amolyan "geek-ekkel" beszélget, elég karakteres Apple, Android vagy éppen BlacBerry hívőbe ütközik, de a Symbian^3-nak, vagy egyéb Nokia modelleknek sem alakult ki olyan lelkes felhasználói-klubja, mint pl. az évek óta meghatározó XDA-developers a HTC esetében. Ne tessék félreérteni, nem azt mondom ezzel, hogy a Nokia várkastélya ne lenne a mai napig minden okostelefon-gyártó előtt a "csaknem bevehetetlen" jelzővel ellátva, mindössze látni kell a számokból, hogy pl. 2009-ről 2010-re kb 4-4,5%-t esett a Nokia okostelefonjainak népszerűsége. Ráadásul a gyártó idei bejelentései sem mutatnak abba az irányba, hogy finn gyártó jól kezelné a helyzetet, az innovatív megoldások jelenleg leginkább a mindent és mindenkit lerohanó Google-t, az új operációs rendszerrel kirukkoló és felvásárlásokba kezdő RIM-t és persze a mindig mindenkit megelőző Apple-t inkább jellemzik. Tekintsük át gyorsan, milyen irányokkal próbálkozik, illetve próbálkozhat a Nokia.
Lesz-e Windowsos Nokia? - Néhány éve a levegőben lóg. A Microsoft pozícióinak gyengülésével talán már nem komoly ellenfél a Nokia számára a Windows Mobile, a Symbian^3 pedig egyelőre nem számít átütő újdonságnak a mobil operációs rendszerek között, jóllehet egyre több vásárló igényli az Apple-re vagy az Android-os rendszerekre jellemző kiváló kezelhetőséget. Más oldalról viszont a klasszikus Nokia vásárlók közé tartozik az az üzleti vásárlói kör, akik mobile irodát is szeretnének. Ebben a körben az elmúlt 2 évben komoly bejelentésekre is sor került, a Word/Excel/Powerpoint talán még az terület, ahol az említett versenytársak még nem rendelkeznek komolyabb lépéselőnnyel. A Nokia-MS közeledés pedig egyértelmű.  A Nokia netbook gyártó lett és Windows 7-el értékesít, a Nokia okostelefonjain a MS Live elérhető, e havi bejelentés pedig, hogy már a Communicator Mobile is elérhető a Nokia telefonjain. A legnagyobb gyártók többnyire szeretnek hasonlóan nagy piaci szereplőkkel  "összedolgozni", így egy Nokia-Intel- Microsoft együttműködés egyre életképesebbnek tűnhet, mindhárom félnek igen komoly félelmei lehetnek pl. egy Qualcomm-Google körtől. Igaz az is, hogy a Nokia-Intel sok-sok vasat tart a tűzben, melyben a saját operációs rendszer (MeeGo) is ott van. Összegezve, a MS operációs rendszerrel érkező Nokia telefon valós jövőkép lehet nem egy elemző szerint.
Autóipari együttműködések - Egyre többb híranyag érkezik a navigációs és okostelefonos gyártók valamint az autóipari szereplők kooperációjáról. A TomTom vagy a hazai Nav N Go is komoly együttműködési lehetőségeket lét e területen, hiszen a személyautó az egyik elsődleges eszköze mindannak, amit mobilitásnak nevezünk. Bizony a másik pedig az okostelefon, vagy bármi, amiben elfér egy SIM-kártya  és rakható bele processzor :). A navigáción felül is számos elképzelés létezik, sőt az internetre kötött autók a szórakozáson felül nagyon komoly forgalomstatisztikai, útvonaloptimalizációs lehetőségeket rejtenek magukban. A Sci-Fi filmekben szereplő beszélő/gondolkodó szgk-k elődei a nem is olyan távoli jövőben itt lehetnek. A héten bemutatott Chevrolet Volt, a TomTom autóipari együttműködései, de bizony a Nokia, mint első számú gyártó törekvései is jelentősek lehetnek. Ez egyben új piacokat is jelenthet. a Nokia számára. Ne feledjük, hogy saját térképei is vannak, bármilyen hardvert képes hatalmas volumenben gyártani, így bizony a fedélzeti számítógépek - fedélzeti internet-eszközökké történő átalakulásban a Nokia úttörő lehet.
Banki szolgáltatások - Bizony az okostelefonok számának emelkedésével egyre több szó esik arról is, hogy  biztonságos mobilfizetésekre is alkalmassá tehetők ezek a készülékek. A Nokia pontosan látja ezt, hiszen az MWC-n ugyan alulreprezentálta magát, de az Indiában futó Nokia Money és a YES Bank együttműködését már februárban nagyon jelentősnek érezte. India azért remek gyakorló-terep, mert hatalmas tömegek nem rendelkeznek még bankszámlával, itt a legegyszerűbb egy új típusú, mobiltelefonokra épülő fizetési rendszert bevezetni és a gyenge pontokat megtapasztalni. Az irány helyességét a Square sikeressége is bizonyíthatja.
Mobilpiac átrendeződése - Ez ugyan nem feltétlernül a Nokia által befolyásolt terület, de ne feledjük el, hogy ha mobiltelefonok piacát is a Nokia uralja, akkor számára talán a legkönnyebb megtalálni azokat az új vásárlókat, akik talán kevésbé fogékonyak az újra. A "későn jövő" vásárlók ugyanis a kész kiforrott technológiákat talán jobban kedvelik, mint a "forradalmi" újdonságokat. Ebből adódóan az okostelefonok terjedése egyben talán a Nokia részesedésének emelkedését is hozhatja úgy, hogy a gyártónak komolyabb erőfeszítésébe nem kerül. Aki eddig Nokia logózott készüléket vásárolt és elégedett volt vele, annak jó eséllyel az első okostelefonja is ez lehet, amennyiben nagy energiákat nem fektet a keresésbe.
Forráshttp://wmpoweruser.comhttp://www.engadget.comhttp://www.engadget.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése