2010. június 19., szombat

Motorola ES400 ipari PDA Windows Mobile 6.5.3, ütésálló, jól hordozható


A Motorola ipari PDA-i a Symbol néhány évvel ezelőtti felvásárlása óta a piacvezető termékek közé tartoztak. A gyártó Windows Mobile vonalának folytatása ugyanakkor mintha lassult volna, bizonytalanná vált az utóbbi időben, hiszen a Microsoft Windows Phone 7 bejelentése óta maga a MS sem nyilatkozott érdemben arról, hogyan tovább, lesz-e támogatás a régebbi operációs rendszerhez. No meg maga a Motorola is a konzumer vonalon koncetrálta erőit, az Androidos készülékek eladásaival egyre inkább kapaszkodik fel azon a ranglétrán, ahol korábban nagyon is előkelő helyen volt. A héten a Microsoft is bejelentette, hogy a Windows Mobile 6.5.3 operációs rendszert ezentúl Windows Embedded Handheld Platformnak nevezik és a terméktámogatás folyamatos lesz. Jó hír ez az ipari vásárlóknak, hiszen nem szükséges átírni a korábbi szoftvereket, nem kell esetleg Android vagy egyéb megoldások felé fordulni, ha az áttérés költségei amúgy igen komoly összegeket tesznek ki. A Motorola ES400 ebből a szempontból is kiemelt készülék lehet, hiszen az első olyan készüléknek tűnik, ami a régi-új ipari felhasználóknak "továbbszolgáló" platformot tartalmazza majd.
Fő jellemzői:
  • Processzor: Qualcomm 600 Mhz processzor
  • Méret/Tömeg: 129×60,4×16,5 vagy 21,5 mm vastagság (extra akkuval vastagabb), 1656 gramm avyg 185 gramm tömeg
  • Kijelző: 3 hüvelkyes 640×480-as
  • Kommunikációs/GPS: BT2.0, WiFI 802.11 b/g, A-GPS, 
  • Hang/Adat: GSM, HSDPA/HSUPA
  • Kamera: 3,2 Mpix + Flash, Autofókusz
  • Vonalkódolvasás: 1D, 2D  (kamera-alapú)
  • Csatlakozók: micro USB (host is), 2,5 mm jack
  • Bilentyűzet: QWERTY, AZERTY QWERTZ billentyűzetkiosztásokkal is rendelhető
  • Memória/Bővíthetőség: MicroSDHC, 256 MB RAM, 1GB ROM
  • IP megfelelőség: IP42
  • Ütésállóság: MIL 810G (1,22 méter)
  • Akkumulátor: 1540 v. 3080 mAh
  • Egyéb extra: ujjlenyomat-azonosító, Motorola Enterprise User Interface (egyedivé tehető kezelőfelület)
  • Részletes adatlapja innen tölthető
Vélemény: Nagyon nehéz látatlanban véleményt mondani egy-egy ipari célokra tervezett készülékről, hiszen még a legnagyobb vállalatok is gyakran esnek abba a hibába, hogy a márkanév alapján döntenek. Tapasztalataink alapján ez bizony hiba, főleg a Motorola korábbi sorozatait tekintve. A Motorola ugyan kiváló referenciákkal rendelkezik-e területen, a korábbi gépei közül talán az MC35-el mérhető össze az új ES400. Az MC35 a mindennapi használatban bizony rendelkezett pár jelentősebb hiányossággal, személyes tapasztalataim alapján borzasztóan gyenge volt a mini USB töltő és szinkroncsatlakozója. Cserébe szörnyen drágán javította a hivatalos márkaszerviz. Az ES400 már microUSB-vel érkezik, ez talán kevésbé feszíthető, de azért mér sérülékeny, tehát a vásárlás előtt érdemes alaposan tesztelni, mennyire lesz tartós ez az elem.  Esetleg jóval olcsóbb konzumer készülék+tokozat hasonló célre nem elérhető-e még. Összességében egy komolynak tűnő All-In-One félipari készüléknek látszik az ES400, tehát kisebb napi terhelésre (pl. szerviz, merchandising) alkalmas lehet.
Forráshttp://www.boygeniusreport.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése