2010. július 10., szombat

Dell Streak Tablet Android 1.6-al - Az első teszt nem túl pozitív

A v3.co.uk a héten már másodszor lep meg egy érdekes készülék tesztjével. A Dell Streak a Dell azon Tablet PC-je, melyet szokatlan módon először nem az "anyaországban", hanem Nagy-Britanniában kezdett forgalmazni a gyártó. A teszt nem igazán jó szó, hiszen maga a portál is hosszabb elemzést ígér majd a jövőben, de az első benyomások alapján erre nem biztos, hogy komolyabb igény lesz. Az értékelő szerint ugyanis ez a palatábla még nem az igazi, kiforrott modell. Bár az 1GHZ-s processzor és a 800×480-as kijelző teljesen standard ebben a kategóriában, de az Android 1.6 már nem feltétlenül időszerű. A készülék ezért kicsit lassúnak tűnik, akadozik bizonyos műveleteknél. A Dell ígérete szerint egy későbbi a Rom frissítés majd megoldja a problémákat, sőt az év végén már Android 2.2 is elérhető lesz erre a Tabletre.
Az elemzés főbb érdekességei:
  • A főképernyő horizontális, igazán csak fektetett módban használható a modell, bár pl. böngészni álló módban is lehet. A home-képernyő ugyanakkor nem reagál a forgatásra.
  • Valamivel könnyebb, mint egy átlagos hordozható médialejátszó, egy nagyobb PNA méretének felel meg.
  • Alapvetően multimédia lejátszóként kiváló, h.264, .wmv és .mpeg4 támogatással is rendelkezik. A beágyazott flash videókkal nem boldogul. de saját Youtube böngészője is van.
  • A már említett Android 2.2 nagyon hasznos volna a sebesség szempontjából is.
  • A szöveg bevitele a nagy képernyő ellenére nehézkes (kicsik a virtuális gombok), hosszabb fogalmazványok írására így inkább bosszantó a Streak, az első értékelések szerint.
Vásárlás, előrendelés 0% v. 19.6% ÁFA-val:
http://www.expansys.hu/d.aspx?i=197142
    Forráshttp://labs.v3.co.uk

    4 megjegyzés:

    1. Ha az Android 1.6 akad, akkor tényleg vacak lehet. Ugyanis az vagy hw gond, vagy ROM hiba. Azonban ha nem fog már akadni az 1.6, a 2.2 nem hoz csodát.

      Saját tapasztalatom az, hogy az 1.6-t éppen jól futtató hw-en a 2.1 bizony tetű. Továbbá nem az 1.6-hoz képest gyors a 2.2, hanem a 2.1-hez képest. Értsd, a Vista SP1-hez képest gyors az SP2, de ha egy gépen éppen elfut az XP, azon a Vista SP2 nem lesz gyors.

      VálaszTörlés
    2. Nem nagyon láttam még hivatalosan egyazon gépen 1.6-t, 2.1-t és 2.2-t, de azt gondolom, hogy a Streak műszaki specifikációja nem gyenge.

      Azaz valószínűleg kihozták 1.6-al, de valójában 2.2 a cél.

      Mivel a pletyka szerint 7 és 10" verzió is jön és talán a hardver ugyanaz lesz,nem félek attól, hogy a vas lenne a gyenge. A UK bevezetéssel inkább azt érzem, hogy tapasztalatokat akarnak gyűjteni, mielőtt esetleg amerikában jönne a blama. :)

      VálaszTörlés
    3. Megkövetem magamat! Ugyanis találtam egy olyan Froyo build-t, ami sokkal gyorsabb HTC Kaiser-en, mint a 2.1 volt, az 1.6 sebességét nyomja.

      Még akár lehet valami ebből a Dell vasból. :)

      VálaszTörlés
    4. Sziasztok!

      Bocs nem vagyok egy technikai zseni,de nekem van egy ilyen telefonom vagy tablet PC-m vagy mi a fene ez.Nekem egyaltalan nem akadozik,nem lassu,es a gombok is epp eleg nagysaguak.Szerintem egy nagyon jo kis kutyu.

      VálaszTörlés