2010. július 15., csütörtök

HTC Wildfire, újabb teszt. A MobilBurn bemutatója sem negatív

A HTC Wildfire sokadik értékelését olvasva egyre inkább az az ember érzése, hogy a "belépő" árszinten elérhető Androidos okostelefonok többsége igazából tökéletesen alkalmas sok-sok olyan alapvető feladatra. Amiért az ember úgy 4-5 éve még PDA-t is vett a mobiltelefon mellé, arra megteszi ez is, és összköltségeit nézve olcsóbb is. Végeredményben kezdem meggyőzni magamat, hogy nem is olyan rossz gép a Wildfire sem.
A Wildfire újabb értékelését a Mobileburn is a HTC csúcskészülékéhez (desire) mérten 30-40%-kal kedvezőbb árával kezdi és ezt követően sem tud komolyabb ellenérvet felvonultatni a modellel szemben, amennyiben azt valaki elsősorban elsősorban szöveges kommunikációra, telefonálásra, mp3 lejétszóként akarná használni. Az "általánosan lassabb" jelző természetesen itt is előfordul, illetve a webezéshez gyenge 240×320-as képernyő felbontás és a kisebb 3,2 hüvelykes kijelzőméret, valamint az Android Market korábban már taglalt nehézségei ebben az írásban is kiemelésre kerültek (igaz kicsit másként). Néhány napja itthon is kapható már a modell "Metal Mocha" verziója, de több színben elérhető, előrendelhető.

Vásárlás, előrendelés:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése