2010. október 2., szombat

A Microsoft szerint a Motorola min. 9 ponton MS szabadalmakat sért

Sokszor írtunk már arról, hogy Amerika a szabadalmi trollkodás őshazája, ám ebben az esetben talán valamifajta lezáratlan vita van a Microsoft és a Motorola között. Az eljárást ismerjük, idén a HTC az Apple forgalmazás igyekezett az ITC-nél megállítani, most a redmondiak egyből két fórumon keresik az igazukat, már ha van. A Microsoft szerint a Motorola pl. a Droid2-vel (azaz a Milestone 2-vel) legalább 9 ponton sérti a MS szabadalmait, így pl. a mail-szinkronizációs megoldással, az állapotjelzésekkel vagy pl. a naptárkezeléssel.
A téma kényes, ugyanis egyrészt a Motorola a mai napig vásárlója a Microsoft liszenszeinek, ipari PDA vonalán ugyanis minden megy tovább. Ugyanakkor még májusban olvashattunk arról is, hogy akár 20-40 USD közötti összeget is jelenthet egy-egy Androidos modell árában az az összeg, melyet pl.a  HTC is fizet (szabadalom) a Microsoftnak. Lehet, hogy a Motorola vitatja ennek jogosságát, vagy egyszerűen csak a Microsoft szeretne a mobiszolgáltatóknál pozíciókat szerezni magának. Hátha azok egy "peres eljárással érintett gyártót" majd kevésbé támogatnak vásárlásaikkal mint az újonnan jövő LG/Samsung/HTC Windows Phone7-es modelleket. Rövidebben talán ez a támadás már a Microsoft marketing-stratégia része. Kb. egy év múlva bizonyosan lesz valamifajta megállapodás a két gyártó között, ahogy eddig majd minden hasonló esetben.
Forráshttp://www.microsoft.com

1 megjegyzés:

  1. Ilyenek vannak a vádakban, mint "Generating meeting requests and group scheduling from a mobile device" :)))) http://goo.gl/1epP

    Szánalmas egy per.

    VálaszTörlés