2011. január 12., szerda

Nexus S - Érdemes lehet várni a vásárlással?


Úgy tűnik, hogy a Nexus S sem tökéletes ROM-mal került a piacra, az eddigi információk alapján, ha valaki 3 percnél hosszabb telefonbeszélgetést kezdeményez, az számíthat a készülék újraindulására. Lényegében ez talán olyan kategóriába tartozó hibajelenség, ami jelentősen lassítja az ember mindennapi munkavégzését, és hát mondjuk ki: nem könnyen elnézhető hiba. Nehéz úgy végigcsinálni egy munkanapot, hogy akár 4-5 gép-újraindítás is lassítson. A forrás-hivatkozásokban elhelyezett Google fórum-linkek nem élnek, de az Intomobile szerint a a Google tudta reprodukálni a hibát, és a Samsunggal közösen dolgoznak a megfejtésen. 
Tehát akit eleve feszültté tesz, ha folyamatosan csörög a mobilja, és ideges lesz attól, ha egy technikai eszköz belassítja az eltervezett munkatempóját, annak egyelőre az a javaslat, hogy csak alapos megfontolás után érdemes Nexus S-be ugrania. Hosszú évek óta az "elsőzők" folyamatosan szembesülnek a gondokkal, így nem ismeretlen jelenség az, hogy mára igazából az első párezer vásárló jelenti a gyártók teszt-piacát. Elképzelhető, hogy a jelenség szolgáltatótól is függ, hasonló hibát anno egy már megszűnt HP modell is produkált (hw6915), megoldás arra is született, erre is valószínűleg fog.

Forráshttp://pocketnow.comhttp://www.intomobile.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése