2011. február 2., szerda

Intel Atom alapú SOC okostelefon - ne írd még le a Nokiát, vagy a Microsoftot!

Néhány nap alatt körbeért a világban a hír, miszerint 2010 utolsó negyedévében már több Android okostelefon került értékesítésre, mint Symbianos Nokia. Nyilvánvalóan óriási lépés ezek a Google és a köré gyűlt gyártók számára, ám lassan beérni látszanak az Intel 2009-ben bejelentett fejlesztései is. Az Intel a múlt héten egy konferenciáján olyan okostelefon prototípust mutatott be, mely az új Medfield System-On-Chip (SOC) megoldására épül. 
Az Intel számára az ARM alapú embedded rendszerek (élükön pl. a Qualcommal) mind-mind komoly fejtörést okozhatnak, pláne jövőre, amikortól az elemzők szerint már az okostelefonok száma átlépi a PC-s eladásokat. Erre a fordulatra az eddigi -és mostanság visszaszorulóban lévő- vezető hatalmaknak mindenképpen készülnie kell. Úgy gondolom, hogy bizony az Intel, a Nokia és a Microsoftot készül is. A  Microsoft ugyan nulláról újraírta az operációs rendszerét, de talán kész ezt ismételni, hiszen éppen a CES-en Steve Ballmer egyfajta multiplatform (ARM és X86) mobil operációs rendszer, vagy egyenesen a Windows 8 multiplatform kompatibilitását szellőztette. A Nokia-Intel által fejlesztett MeeGo operációs rendszer is megjelenhet már idén késztermékekben is. A Meeego korábban már több különböző formában bemutatásra került (pl. kioszkokban is, de természetesen MID, PMP és Tablet is épülhet rá). A "smartphone-war" tehát még tovább bonyolódhat, amennyiben pl. egy egymásra utalt Nokia és Intel gyors és energiatakarékos megoldásokkal jelenik meg, melyet egy alapvetően megváltozott közös vagy akár Microsoft operációs rendszer támogat és pl. a Microsoft felhő-támogatása is biztosított. Egy ilyen kombinációval bizony egy Google-Samsung-HTC-Motorola-Qualcomm kihívói körre is lehet érdemben reagálni. Közben persze az Apple meg majd kivág néhány pénzes-zsákot és megvesz valamit, hogy azért ne legyen olyan egyszerű egyiknek sem :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése