2011. március 10., csütörtök

Android - 1580% Európában - Mi a jövő?

Az Android operációs rendszer igen gyorsan írta be magát a történelemkönyvekbe, 2010 negyedik negyedéve óta vitathatatlanul az első számú mobil operációs rendszerré lett. A számok iránt fogékonyabbak számára  az IDC néhány még grandiózusabb adattal is előállt. A világ értékesítéseit meghatározó amerikai eladások természetesen nem überelhetők, de ha Európa, még  robbanásszerűbb növekedést mutatott tavaly. Becslések szerint egyetlen év alatt 1580%-kal nöttek az Android eladások.
Vélemény: A számokon túl mindig érdemesebb trendeket keresni, illetve kicsit a jövőbe tekinteni. Az eredményeket látva nagyon érdekes lesz az idei év is, ugyanis az Android okostelefonos operációs rendszerből Tabletes, illetve univerzális mobil operációs rendszerré lép elő, követve az Apple vízióját, de továbbra is számtalan gyártóval együttműködve. A tét tehát az, hogy a Microsoft korábbi PC-s hegemóniáját a mobil oldalról érkező operációs rendszerek és gyártók mennyire lesznek képesek megtörni. Mindezt úgy, hogy ugyanezt a tétet a Microsoft is feldolgozta, ezért volt számára életbevágó  Nokia megszerzése, mint partner. Újabb hírek szerint a Microsoft közel egymilliárd dollárt áldoz a Nokia-Microsoft Windows Phone7-re. A szám nagyságrendje bődületes, a Palmot a HP 1,2 milliárd USD-ért vásárolta fel. Mindezek mellett a Microsoft az idei bejelentések szerint intenzíven dolgozik azon, hogy a Windows univerzális, azaz ARM és X86 processzorokon is működhessen, tehát a átalakuló, mobil irányból érkezőket később hátba is tudja majd támadni. Tehát a "felhő és a terminál" oldalon egyaránt erős fejlesztők versenyét látjuk ma már. Az Android (Google), az iOS (Apple) és a Microsoft kiemelt szereplői a háborúnak, aki 1-2 éve szkeptikusan tekintett bármelyik játékosra, vagy leírta őket, az más dimenziókba helyezheti a történetet, és lehet ismét keresni, hogy lesz-e valaha is még egyszer olyan szintű hegemóniája valakinek, mint a PC-s operációs rendszerek terén a Microsoftnak volt. Az biztos, hogy a Google erre tör, a Microsoft szintén és az Apple iPAD 2 bejelentésekor elhangzottak alapján a jövőt Steve Jobs is beágyazott (embedded) operációs rendszerekkel  képzeli el, a PC korszak végéről, feladat-orientált célgépekről beszélünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése