2012. január 12., csütörtök

#CES 2012: Motorola tervek, Motorola Webtop Chrome támogatással

A frissen indult The Verge (alapítva sok-sok ex-Engadget szerkesztővel) alaposan kitett magáért a CES-es. Megítélésem szerint pontosan és lényegretörően tájékoztatott az eseményekről. A Motorola Mobility  első vezetőjével is sikerült egyeztetniük, így Sanjay Jha segítségével is betekintést nyertek abba, merre halad a Motorola. Az alábbi fontos információkat érdemes kiemelni a hivatkozott kerekasztal-beszélgetésekből:
  • Alapvetően a Motorola is egyazon irányba menne, melyet igazán tökélyre eddig csak az Apple fejlesztett. tehát a "kevés modellel nagy pénzt csinálni" elvet szeretné érvényesíteni a jövőbeli modellpalettán, ahogy a Samsung és a HTC esetében is hasonló törekvéseket látni.
    Vélemény: Túl nagy meglepetést ez nyilván azért sem okoz, mert az aktuális high-end modellek műszakilag gyakorlatilag már alig versenyeznek, majd mindegyik képes magas szinten ugyanazon műszaki jellemzőket kínálni, ráadásul a CES-től és a következő rendezvénytől, az MWC-től számítva már az Android 4.0 alatti modellek "cikinek" minősülnek majd. Tehát 2012-ben az erőgép+nagy kijelző+ICS az alaptrend, ebből viszont elég egy, amiből sokat adnak el. Könnyebb marketing, egyszerűbb döntések, költséghatékonyabb termelés. Szavakban pokoli egyszerű ez, de az Apple  üzleti modelljének profitszintjét eddig csak a Samsung tudta távolról megközelíteni.
  • A "stock Android", azaz a mindenhonnan ugyanúgy kinéző, azonos UI-t kínáló Android Sanjay Jha szerint nem jó húzás. Egyértelműen a mobilszolgáltatókat azonosította, mint a Motorola fő vásárlóját (azaz a viszonteladót a végfelhasználóhoz), akik pedig nem szeretnek sok azonos kezelőfelülettel rendelkező mobilt. Lényegretörően a szolgáltató pénzt akar, az ő igényeinek megfelelő építkezésre van szükség a Motorola szerint.
    Vélemény: Nem tudom, hogy lemaradtam-e valahol, de néhány hónapja még a Motorola nem lelkesedte túl az egyéni UI-t, pl. a Motoblur felületet leállította. Akkor azt gondoltam, hogy a Google felvásárlás miatt egyértelmű, hogy az alap-androidot a Motorola kínálja majd, mindenki más meg saját UI-vel jön. Ez most sem kizárt, de mintha már az első ember sem erőltetné ezt a vonalat. Pláne miért nincs szó sem arról, hogy akkor mikortól lesz részvénycsere, felvásárlás és mikortól lesz mondjuk Mr. Jha-nak is új főnöke?
  • A fentinél sokkal konkrétabb információ, hogy a Motorola Webtop-ok újabb fejlesztési irányt kaphatnak. Azaz a billentyűzet+akku+képernyő kiegészítők, melyek Firefox-ot indítanak és a készülékek erőforrásaira építkeznek, hamarosan Chrome futtatására is alkalmasak lesznek.
    Vélemény: Ez meggyőződésem szerint komoly áttörés lehetne, növelhetné az eladásokat, melyeket a Motorola is max 10% körülinek írt le, azaz a webtop képes telefonok alig 10%-a mellé adnak el ténylegesen ilyen kiegészítőt. Mivel én lassan egy éve várom, hogy az Android valahol 9x% Google Chrome-kompatibilis legyen, a Webtop ilyen irányú fejlődése is fontos döntési pont lenne, hogy ismét megszeressen valamiért a Motorolát.


Forráshttp://www.theverge.comhttp://www.theverge.com/webtop


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése