2012. január 7., szombat

Piac: Samsung, Motorola, HTC 2011/Q4 eredmények

Érkeznek az elmúlt negyedév értékesítési eredményei, nem meglepő módon a Samsung ismét "minden visz". A dél-koreai gyártó közel 35 millió okostelefont értékesített az elmúlt negyedévben és kb. 4,5 milliárd USD profitot is eltehetett, ezzel az eredménnyel a Samsung fellépett arra a szintre, melyen eddig szinte csak az Apple állt, azaz sokat ad el és sokat is keres vele. A Samsung mára a vezető okostelefon-értékesítő.

A Motorola ennél jóval szerényebb eredményeket becsül, kb 5,3 millió okostelefont értékesített, ráadásul a cég jövedelmezősége ismét gyenge. Lassan 6 hónapja pedig még mindig nincsenek egyértelmű információk arról, hogy a Google általi felvásárlásra minden hatóság bólintott-e (vagy az én figyelmemet kerülte el), a gyártó 2012 elejére becsülte a felvásárlás zárását. Gyakorlatilag nulla közeli profitot jelent a gyártó.

A HTC kb. 13,2 millió okostelefont értékesített. A szám önmagában jól hangzik, hiszen a Motorolát lényegesen megelőzi, de a Samsung eredményeit látva mintha nem is lett volna 2-3 év technológiai előnye a tajvani vállalatnak. Igaz, hogy lényegesen kisebb, alacsonyabban tőkésített és kizárólag okostelefon-fókusszal rendelkező gyártó volt sokáig a HTC, de a modellkínálatot ismerve bizony nem tudom, hogy mivel töltötték 2011-t. Maga a HTC is már 2011/Q3 végén jelezte, hogy a következő negyedévben alacsonyabb eredményekre számít. A vállalat profitja is egy teljes nagyságrenddel marad le a Samsungtól (364,2 Millió USD). Ettől függetlenül 2011 még igen sikeres év volt a HTC számára, a 2011-es profitja összességében várhatóan 57%-kal lesz magasabb, mint a 2010-es volt.

Összességében az látszik, hogy a tavalyi okostelefon-trendekben a Samsung és talán még a HTC tudta sikeresen alkalmazni (de inkább csak Amerikában) az Apple modellt. Egyetlen hatalmas sorozatban épített modell segítségével kell versenybe szállni. A Motorola számos modellt, réteg-megoldást kínál, de sok eredménye nincs, a HTC-nél is érezhetően csökkent és a pletykák szerint csökkenni is fog a húzómodellek száma, az MWC környékén számíthatunk majd a 2012-es "fő versenyzőre", nyilván a Samsung is ekkorra időzíti majd a legújabb Galaxy-t.

Forrásokwww.huffingtonpost.com/samsungwww.pcmag.comwww.huffingtonpost.com/htc


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése