A CES óta mindenki a következő rendezvénytől az MWC-től várja az idei év legnagyobb durranásait, így a Galaxy SII követő modelljét is, a Galaxy S III-t. A gép vélhetően HD720 kijelzővel és egyéb tekintetben is high-end tudással érkezik majd, de a Coolsmartphone értesülései szerint bizonyosan nem kerül bejelentésre Barcelonában. A Samsung a pontos dátumot nem jelölte meg, de vélhetően a bejelentés és a forgalmazás között ezúttal rövidebb időkülönbség lesz, mint tavaly volt. Ez részben jó hír, talán mutatja, hogy a Samsung mennyi mindent tanult már el az Apple-től. A bejelentés külön rendezvényen történik majd, majd a bejelentést követően pár héttel már kapható is lesz a készülék.
0 Megjegyzés:
Megjegyzés küldése