2012. május 6., vasárnap

Vélemény: Galaxy S III megjelenés - teszt vagy ár?

Az "egyszerű dél-koreai ember" gyárt ugye egy meglehetősen erős műszaki specifikációlistával rendelkező készüléket, iparkodik ütős és valóban egyedi szoftveres funkciókkal felruházni, épít mellé egy erős -majdnem Apple szintű- prezentációt, "leboltolja", hogy az olimpia telefonja legyen, és általában is mindent megtesz azért, hogy akár 30-40 milliós, sőt még nagyobb volumeneket is elvigyen tőle a világ. Erre még mindig akad, aki fitymálva bedobja, hogy "úgy üt mint egy lány"?

A Samsung Galaxy S III megjelenése kapcsán elhangzó a fentihez hasonló vélemények miatt gondolom úgy, hogy nem árt talán alaposabban megnézni, mit is tett le a Samsung az asztalra. A hazai fórumokon kívül nemzetközi szaklapok is megemlítik,  hogy talán megtört a lendület, többen keveslik azt, amit letett a gyártó. Én pedig épp most gondolom először úgy, hogy a Samsung végre tényleg a csúcsra ért, műszakilag ennél erősebb hozható ugyan, de sok értelme nincs. A "körítés" pedig sokat fejlődött, számomra most látszik talán először, hogy végre nem pusztán "hardvert", hanem "csomagot" kínál a Samsung, és pont ezért első az Apple is. Miért ne sikerülhetne tehát a Samsungnak is ugyanez?


Műszaki jellemzők: A CES2012, aztán az MWC2012 is megmutatta, hogy idén a csúcskategória egyértelműen a hatalmas és HD720 kijelző, erős processzor, szuper kamera frontokon mozog. Új jellemzőként az NFC megjelenik végre Európában is, terjed a microSIM, sőt már nem eretnekség "cserélhetetlen" akkuval, vagy memóriakártya-nélküli készüléket piacra dobni. És szerencsére már oda is eljutottunk, hogy ilyen high-end okostelefont már nem csak egy-egy gyártó tesz le az asztalra.  Manapság aki Android fronton akar vevőt szerezni, az mind bejelentette már a saját csúcskészülékét, kb hasonló paraméterlistával. Nézzük táblázatos formában, a teljesség igénye nélkül:
kattintásra nagyobb méretben olvashatóbb * - Sony A2.3, de frissíthető lesz
A táblázatot szemlélve bizony látható, hogy ma valahol épp ott lehet a csúcsa annak a műszaki teljesítménynek, ami egy ekkora méretű készülékbe még bezsúfolható büntetlenül, amit a Samsung is hozott. A vállalhatatlanul nagy méretű, vagy a túl gyenge akkumulátoros, vagy éppen nem bővíthető háttértárral szerelt mobiloknak mind-mind akad kockázata, az S III-nak talán kevesebb. Aki alaposabban megnézi a részletesebb specifikációkat, annak bizony szemet kell szúrjon a Galaxy S III bizony a lista tetején van, jól harmonizálnak a jellemzők minden tekintetben (processzor-kijelző-méret-akku-storage együttesén érdemes átnézni a táblázat tagjait). Aprólékosabban nézve pedig akadnak bizony előremutató elemek bőven (Glonass, microSDXC, BT4.0, csak ezek ma már nem olyan fontosak). Ha az elemzésekben mélyebbre megyünk, akkor látni fogjuk azt is, hogy azon márkák, melyek "esetleg" meg műszakilag megverik, vagy sarokba tudnák szorítani, na azoknál pedig talán sokkal nagyobb lutrit jelent a vásárlás (pl. vagy a szerviz, vagy a kiegészítők kínálata miatt).

Kijelző-kritika: A kijelző minőségét firtató kérdéseket fogunk majd olvasni több helyen is. Szerintem nem kell vele foglalkozni. A Samsung PenTile mátrixos kijelzőt, több gyártó pedig SLCD-t, vagy épen az LG IPS kijelzőt használ. Technológiailag a PenTile képernyő valóban 1280x720 felbontással, de pixelenként "csak" 2 subpixellel rendelkező kijelző, míg a "többiek" más technológiát alkalmaznak, akad, akinél bizony 3 subpixelből áll össze a kép. Na és? Ha ebből a különbségből mindennapi használatban semmit sem látunk és jobb a fogyasztása, akkor nem biztos, hogy érdemes vitatni a Samsung mérnökeinek döntéseit.

Gagyiház-kritika: A Samsung "műanyagozásását" folyamatos kritikákkal illette mindig is minden valós és kreált műértő, bevallom én sem favorizáltam sosem. Most sem lelkesedem érte, ám egyebek miatt meg vonzóbb, mint más :). tegyük azt is hozzá, hogy a videók és az elmondások szerint nem annyira kritizálható már a kivitel. Továbbá a tömeg/antenna elvárások és a kézbe simuló kialakítás miatt azt is gondolom, hogy megint csak muszáj elhinnem a Samsung mérnökeinek, hogy adott technológiai szinten, megtartva a cserélhető akku és memóriakártya iránti elvárásokat is, ennek a háznak ilyennek kell lennie. Fémből nem menne, vastagabb lenne, a soft touch túl nagy felületen nem mutat jól, maradt tehát ez a kék vagy fehér "kavics", majd megszokom.

Szoftver: Ahogyan a HTC is a Sense kezelőfelület erősségeire hivatkozik lépten-nyomon, úgy mára a Samsung is felépítette és bizony remekül be is mutatta azokat az újításokat, melyeket a régi/új Nature UX kezel majd. Az Android ereje mellett ez fontos eszköz, ám ahogy pl. az iO4-iOS5 váltást sem értékelte már egyértelműen sokra a felszínes elemzők sora, úgy talán a Samsung ezen törekvéseit sem értékeljük még eléggé. A sok-sok HUB (zene-gáma-mozi - mely itthon egyelőre nem indul), a Dropbox, a számos érdekesség (S Voice, Smart Stay, Alert, Direct Call, Pop Up Play, S Beam, Mirrorlink, AllShare, Burst-Photo) bizony sokkal érdekesebb lesz majd ha a készüléket legalább akkora tömegek vásárolják majd, mint az iPhone-t. Mert onnantól már hiányozni is fog, hogy az "én készülékemen miért nincs"?!

Kiegészítők / szerviz: Az Apple sikereinek meghatározója nem csak a telefon sikere volt. Amint látszott, hogy az eladási volumenek az egekbe szöknek, a készülékhez kapható kiegészítők is ellepték a piacot. Ma legalább 200 tok, hordtáska, sok-sok autós kiegészítő és számos ilyen-olyan kiegészítő kapható, a legextrémebb igényekre (pl. játékkonzol-feltét, halszem-optika) is akad gyártó, ugyanis bármit is gyártani jó üzletnek látszik. A Samsung külön fejezetet is szánt az általa gyártott kiegészítőknek, ahogy pl. a HTC is koncentrál már erre jó ideje. A kábelmentes töltési megoldás számomra is nagy vonzóerő. Nem új (pl. palm touchstone), de érdekes és végre nem kellene dugdosni/dokkolni, koptatni a csatlakozót ha nem muszáj.

Ez kiegészítőkre is fókuszáló személet a gyengébbnek mondható márkákra ma még nem mondható el (lásd a fenti táblázat hasonló tudású csúcsmodelljeit), bár a Sony is épp most próbálkozik felzárkózni, ahogy a Nokia is. De pl. LG vagy Panasonic, Huawei- fronton még nem evidens ez. Az erős műszaki tudású modellek esetében ez is kérdésesebbé teszi, hogy érdemes-e komolyan fontolgatni a vásárlását.

A szerviz tekintetében ugyan a Samsung számomra nem annyira kellemes, mint a HTC, de abba is érdemes belegondolni, hogy ha a Galaxy  SIII az S II-t meghaladó eladásokat hoz majd (majdnem biztosan állítom ezt),  akkor akár a garancián túli javításokra (pl. kijelző/ csatlakozó cserék) is tömegesével találni majd hazai vállalkozót, nem lesz tehát gond. Ahogy egy Apple iPhone is egészen jól őrzi az árát, úgy a Galaxy S III is bekerülhet ebbe a körbe.

Teszt vagy ár? 

Teszt: 
A címben is feltett kérdés egyre érdekesebb vetületeire szeretném a figyelmet felhívni. Sokadszorra hangsúlyozom, hogy a Samsung láthatóan az egyetlen gyártó ma, aki kellően nagy tőkével/csatornával/supporttal rendelkezett/rendelkezik ahhoz, hogy képes legyen az Apple mellett labdába rúgni. Lényegtelen, hogy másolással vádoljuk-e, vagy jó tanulónak, de a számok alapján ma egyedül ez a gyártó képes kb. ott tartani, ahol az Apple. Állítom ezt HTC-hívőként is. A készüléket nyilván sokan fogják még tesztelni és értékelni, amint kapható lesz, de az már most borítékolható, hogy akinek tetszik majd, annak nagyon fog tetszeni, aki pedig fanyalogva állt hozzá, az talán még egy ideig iparkodni fog bizonyítani az igazát, de vélhetően ennek sok hozadéka nem lesz. Egészen egyszerűen ezen a szinten, ilyen gyártási és eladási nagyságok mellett elkezd gördülni az a bizonyos "hógolyó" és söpri maga alá a piacokat. Mellesleg pedig ha a teszt alatt valódi méréseket is értük, garantáltan jól fog szerepelni ez a hardver is.


Ár/profit: A műszaki paraméterek alapján tehát én egy nyilvánvalóan jól átgondolt modellt sejtek. Nem "ész nélkül előremutató" modell, de az iPhone 4S-ben is épp ezt hiányolták bizonyos elemzők. És most tessék a táblára nézni, hogy kinek lett igaza! Naná, hogy az Apple-nek! Az elmúlt negyedévben magyar HUF-ban  már kijelezhetetlen nagyságú igaza volt :).  Vélelmezem, hogy a Galaxy SIII számára is ugyanezt jelenti majd a fenti specifikáció. Adott eladási szinten erős, mégis gazdaságosan gyártható mobil, ami mellesleg sok pénzt is termel ajd. A megfelelő marketing, a jó szoftver, a szélesedő szolgáltatáskínálat is odakerült, ahova a fenti táblázatban próbálkozó gyártók is szeretnének eljutni. Csak ez a kombó profitot termel majd a Samsugnak, míg másoknak még nem, vagy nem eleget hoz a konyhára.

Ár/Megvegyem-e mennyi lesz?
Érdekes az a játék is, amit a Samsung szintén talán az Apple-től vett át. A modell induláskor 16/32 sőt később talán 64 GB-s verziókban is megjelenik majd. A Samsung a világ egyik legnagyobb flash memóriagyártója. Komolyan nem gondolhatjuk, hogy ne lenne számára majdnem tökmindegy, hogy mit ad el, gyárthatna egyetlen világtelefont mondjuk 32 GB háttárrel, de valószínűleg épp azért nem teszi hogy nagyobb játéktere legyen az egyes verziók akár árazásban is. Pláne, hogy ott a bővítési lehetőség, melyet a jelenleg talán legfőbb versenytársa a HTC épp most vett ki a csomagból. Ezek alapján nem zárom ki, hogy az egyes verziók között árban nem pusztán a beépülő memóriamodulok ára miatt lesz, eltérés. Nem tartom kizártnak, hogy a 16 GB-s verzióval szolgáltatói dömpingeket lehet célozni, az erősebb verziók pedig a független-eladásokat támogatják majd inkább. Néhány napon belül az árazást is látni fogjuk majd.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése