2012. július 30., hétfő

IDC: lassult a piaci növekedés, Apple, Samsung és egyebek

Elkészítette méréseit az IDC a 2012 második negyedévi eladások alapján. Az előző év hasonló időszakához mérten "már csak" 42%-os a piaci növekedés, amiben nem is az az igazán érdekes, hogy az egy évvel korábbi adatokhoz képest (2010/Q2 - 64,8 millió okostelefon) közel 20%-t esett az okostelefonpiac növekedése, hanem az a tény, hogy olyan nagy nevek, mint a RIM, már nem szerepel a táblázatban, illetve a Sony/Motorola/Huawei/LG mellett már csak az 'egyéb' kategóriában kerül kimutatásra. 

A Samsung továbbra is arat, jelentősen növelte piaci részesedését, és jól prognosztizálható volt a Nokia és a HTC rontása is. A tavalyi év negyedik legnagyobb eladója a ZTE is jelentősen nőtt, de a 'kínaiak' (ZTE, HUAWEI) robbanása még az idei évben is érezhető trend marad. Az éve eleji becslések szerint pedig teljes évre vetítve 2012 összességében sem hoz majd 20-25%-nál nagyobb eladásnövekedést, azaz az eladások növekedési ütemének lassulása a jelenlegi trendek alapján a HTC-t, a Nokia-t és a további kisebbeket is érintheti, így nem kizárt, hogy év végére a Samsung, Apple, ZTE, Huawei, Nokia sorrendet láthatjuk majd az IDC kimutatásaiban. Ne feledjük, hogy 2010/Q2-ben még piacvezető volt a Nokia és második a RIM! Nem egészen 2 év alatt rendeződött át a piac, így hát a 2 év múlva várható helyzetet előre nem láthatjuk.

korábbi adataink forássa: IDC



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése