2012. szeptember 9., vasárnap

ZTE Grand X IN - Intel alapon is jön a ZTE qHD kijelzős okostelefonja


Véleményem szerint a ZTE további sikereinek fontos mérföldkövét jelentheti, ha az Intel alapú Grand X sikeresen indul majd. Néhány napja már Grand X néven, csaknem ugyanezzel a külalakkal és specifikációkkal már bejelentésre került a  Dual-Core Tegra2-re épülő változat.

Mitől érdekes bármely Intel alapú Androidos okostelefon? A post-pc korszak eszközeiben egyelőre az Intel nem olyan hatalom, mint a korábbi korszakban, természetesen ezt nem is nézi jó szemmel. Hatalmas marketing keretekre lelhet tehát az a gyártó, aki sikerre tudja vinni az Intel alapú eladásokat. És ha ehhez éppen a ZTE-vel kell szövetkeznie az Intelnek, az sem lehet komolyabb akadály, hiszen a kínai gyártó nem egészen két év alatt a világ negyedik legnagyobb okostelefon-gyártójává nőtte ki magát, szolgáltatói eladásai komoly volumeneket jelenthetnek az Intel Atom processzorainak.


A tesztelők számára pedig jó összehasonlítást kínáhat a csaknem azonos néven megjelenő két különböző alapra épülő telefon (Grand X és Grand X IN). Az INTEL alapú Androidos ZTE-nek minden adottsága kiváló ehhez a sikerhez, korszerű ICS operációs rendszer, jól használható, qHD kijelző támogatja az internetezőket, természetesen a Google összes alkalmazása remekül fut Intel alapokon is, az ígéretek szerint pedig a Google Play-en elérhető alkalmazások mindegyike kompatibilis lesz hosszabb távon az Intel Medfield processzorral is.

Néhány héten belül Európában is elérhető lesz, 'anyahajónk' az EXPANSYS már listázta, de még nem publikálta. Szólunk majd, ha aktív lesz.


Fő jellemzői:
  • Android 4.0 (ICS)
  • 1,6 Ghz - Intel Atom Z2460 Medfield
  • 4,3'', 540x960 kijelző
  • 1 GB RAM,  4/16 GB ROM, microSDHC bővíthetőség
  • HSPA, WiFi, BT, AGPS, DLNA, WiFi direct,FM radio, NFC
  • 3,5 mm jack, micro USB
  • 8 Mpix kamera, LED Flash, első VGA kamera
  • szenzorok: light, közelítés, gyro, compass, accelerometer
  • 127x65x9,9 mm; 140,8 gramm
  • 1650 mAh LiIon

Forrás: http://www.engadget.com


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése