2013. február 1., péntek

10 perc videó: BlackBerry 10 vagy Android

Az elkövetkezendő 2 hónap minden bizonnyal azzal telik majd, hogy sok-sok forrás és elemző szemlézi majd, és igyekszik alaposan bemutatni, hogy az alapjaitól újraírt BlackBerry operációs rendszer valóban jó-e, jobb-e, érdekesebb-e, mint pl a Windows Phone, az iOS vagy éppen az Android. Nem dolgunk eldönteni a kérdést, de egy igen jól sikerült videóval azért igyekszünk hozzájárulni az értékeléshez. 


Az Android hihetetlen népszerűségét sok-sok modell, sok-sok gyártó alapozta meg, de nem életszerűtlen az ellenpélda sem, hiszen az Apple mindezt elsőként és egyedül építette fel. Nagy kérdés, hogy 5,5 évvel az első iPhone megjelenését követően egy harmadik "újdonság" képes lesz-e beérni. Nagy előnye, hogy az eladásokat azért még mindig jelentősen meghatározó észak-amerikai piacon is, UK-ben is nagyon népszerű platform volt, visszaestek ugyan az eladások, de elsőre a Z10 igen jól eltalált készüléknek tűnik.
Nézzünk néhány érdekességet:
  • A "lock-screen" Android rendszereken ismert, hogy széleskörűen konfigurálható. A BB10 ezen képességeit egyelőre nem ismerjük, de az alaprendszer jól áttekinthetőnek tűnik, óra/emlékeztetők,találkozó időpontok mindig kéznél.
  • Az Android számos emlékeztetővel jelentkezik, elsőre is mindig jól látható. A gomb nélküli (még home sincs) BB 10-nél a lentről felfelé indított ujjmozdulattal láthatjuk az új üzeneteket (pl Twitter, Fb, mail, SMS) és egy újabb mozdulattal be is léphetünk a BlackBerry HUB-ba, ahol áttekinthető minden, ami még olvasatlan. Ezt követően akár újabb réteget is "lehúzhatunk", a további értesítőkhöz.
  • A hierarchikusnak tekinthető Androidnál korábban fizikai, újabban a képernyőre kerülő back gomb segíti a visszalépkedést. A BB 10-nél egyszerűen az új rétegen tett vissz-irányú húzással tudunk visszalépni (vagy az alapoktól indulva).
  • A keresés minden okostelefonnál alap. Androidos rendszereken talán a legegyszerűbb  az integrált keresés, BB 10-ena kereső az alapmenüből elérhető, mélyen integrál, a google-től kezdve a levelek tartalmán át az alkalmazásokig az egész készüléket listázza. Vélhetően ez testre is szabható, ahogy az Androidon is, ha esetleg ki akarunk zárni a keresésből elemeket (pl. zeneszámok címei, stb)
  • Az alkalmazások futtatása, keresése nagyon hasonló a két rendszeren, a futó, vagy nerég futtatott  alkalmazások listáját talán egyszerűbben kínálja fel a BB 10. Bezárni ugyan nem nagyon kell, de aki megszokta, annak talán egyszerűbb ez a megoldás.
  • Aki már az okostelefonjáról válaszolja meg, vagy indítja elektronikus levelezése nagyobb részét, az pontosan tudja értékelni az Android azon képességét, hogy ha szükséges, egyetlen érintéssel is elindítható pl. a gmail. A BB 10-en ez egy húzás és a "compose" kiválasztásából áll. Hasonló, ám nem feltétlenül jobb. Vélemény: A BB HUB áttekinthetőségén nagyon sok múlik. Aki nagyon sok facebook/twitter kapcsolattal rendelkezik, az adott esetben elég sokat kell görgessen a nem feltétlenül releváns, de egy helyre gyűjtött üzenetek között. Ha testre szabható, akkor ez nem nagy gond, de fontos lehet mérlegelni. A BB HUB alapvető működését az alábbi videó is jól mutatja

Vélemény
Láthatóan komplexebb a BB kezelőfelülete, mint akár az Android, akár az iOS rendszerek esetében. Alapvetően úgy tűnik, hogy minimum két réteget különböztet meg a gyártó. A telefon klasszikus és eredeti funkcióit kiegészítve a modern közösségi kommunikációs lehetőségekkel mindig, rövid gyakorlás után talán egyetlen mozdulattal is egyből elérhetjük. Tehát a 3 fő funkció (telefon; szöveges / egyéb szociális háló; alkalmazások) jól elválik, talán gyorsan megérthető logikát követ. Aki elsősorban a klasszikus telefonos feladatokra keres megoldást, annak egy érintésre ott a telefon-gomb, aki már e-mail/sms/közösségi kommunikációra használja a készüléket, annak jól áttekinthető felületet is ad a BB 10, talán csak a jobbkezes App-futtatóknak okoz majd némi kihívás a hüvelykujjal másfelé tolni a kijelzőt, de megszokható.
Elsőre ugyan logikusnak tűnik, ami számomra problémás, hogy nem látható át, mennyire szabható át a rendszer. Az Android különböző 'launchereinek' sokasága számomra pl. azért szimpatikus még mindig, mert  ezek segítségével tényleg olyan a telefonom menüje, amilyet én szeretnék, semmibe nem kényszerítenek. Pl. bevallom, hogy a facebook és twitter üzeneteket ugyan követem, de nem folyamatosan, az inkább amolyan hobbi. Igaz lehet az is persze, hogy a BB 10 erre is kínál megoldást, definiálható pl. munkaidőn túli és belüli profil, más-más környezettel. Amint kézbe tudjuk majd venni, talán majd jobban megtetszik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése