2013. február 18., hétfő

Piac 2012: A világ egy éve és ma

A Gartner 2012-es piaci jelentése ismét sok érdekességet mutatott a tavalyi évről, igaz, a klasszikus mobil és okostelefon osztályozás miatt az eladások nem feltétlenül tükrözik azt, hogy "ki él a legjobban" ezen eladásokból, nyilván az Apple, mint etalon továbbra sem kerülhető meg, de a táblázatok nézegetése több érdekességet is mutat:




  • 2011-ről 2012-re gyakorlatilag nem nőttek a mobil és okostelefon-eladások, ám a mobil és okostelefon átrendeződés látványos, főleg az Apple esetében jól látható, hiszen úgy harmadik a világ eladási listáján, hogy nincs a kínálatában más, csak egyetlen okostelefon. 45%-os növekedést mutatnak a volumen-eladások.
  • A világ legnagyobb mobil és okostelefongyártója a Samsung, a Galaxy és egyéb Androidos Samsung okostelefonok eladása és úgy 150 millió egyéb mobil 22%-os piaci részesedést hozott a gyártónak.
  • Érdekes, hogy a HTC a Motorola-val együtt zuhant tavaly. A Google-Motorola felvásárlás és az Android globális piaci erősödése mellett talán a Google-t ez kevésbé érdekli, mint a HTC befektetőit. 25%-kal kevesebb okostelefont értékesített a HTC 2012-ben, mint 2011-ben, ez hosszú távon sem könnyen kiheverhető visszaesés. Ha a RIM utolós dobásaként várjuk a Z10/Q10 mobilokat, akkor vélhetően ugyanez elmondható a HTC-re is, hiszen sem az Androidos HTC One sorozat, sem a Windows Phone sorozat nem mozgatta előre a tavalyi HTC eladásokat.
  • A Huawei és a ZTE továbbra is lépked felfelé í listákon. A ZTE immár a negyedik legnagyobb gyártó világszerte, megelőzte az LG-t is. Vélhetően ez annak köszönhető, hogy az LG portfoliójában is nagy volumeneket jelentett a klasszikus mobil, ez kiesett. A ZTE közben erőteljesen növekedett az okostelefon-szegmensben. 
2013-ra tehát úgy fordulunk, hogy 2 klasszikus nagy névre azért érdemes figyelni, mert továbbra is ők viszik a profit és az eladások nagy részét (Apple, Samsung). Túlélést jelenthet az eladások meglódulás a HTC és a BlackBerry számára. Óriási talány, hogy a Nokia és az okostelefon-szegmensben vele azonosítható Microsoft képes lesz-e végre intenzív növekedésbe menni, a Nokia 2010-ben még 461 millió okos és mobiltelefont adiott el, tavaly ez a szám 334 millió volt (28%-os esés). A piacon pedig van két -korábban nem túl sokra értékelt- kínai gyártó is, melyek növekedése mára megkerülhetetlenné tette őket.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése