2013. március 4., hétfő

MWC 2013: Ismét pletykálnak Jim Morrisonról - Windows 8 telefon-PC-t hozhat

Az i-Mate történelem talán mégis folytatódik, 2009 óta most hallatott magáról először Dubai egyik leghíresebb skótja Jim Morrison. Számomra az MWC-re időzített hírek egyik fő érdekessége ez volt, ugyanis az i-Mate még az okostelefonok egészen korai korszakában vált legendává, amikor a HTC még OEM gyártó volt, amikor még csak kevesen tudták, hogy a PDA-ba dugdosható SIM-kártya egyszer majd nagyobb eladásokat produkál, mint a PC-k, notebookok. Sajnos 2009-re a legenda kifulladt, Jim Morrison a -Doors frontemberéhez hasonlóan- rejtélyessé vált. Bár végleg nem tűnt el, de kicsit kiírta magát a szakmából, amikor a cég problémás működését csalássorozatként, vezetőségi visszaélésként is igyekezett kommunikálni, majd bezárt, és úgy 15-20 millió USD-nek ma sincs nyoma. Persze ha honpolgárunk lenne, semmi rendkívülit nem találnánk a történetben, még talán államtitkár is lehetne, vagy minimum nagykereszt, de Jim domesztikálhatatlan, így valamivel szokatlanabb a bejelentés a megítélése. :)

A fentiekből is következik, hogy erős fenntartásokkal kezelendő bármely i-mate-től érkező bejelentés, ám az MWC-s képanyagok alapján bizony érdekes modell lehetne az a 4,7 hüvelykes okostelefon, mely nem Windows Phone 8-t, hanem Windows 8-t futtat. Intel processzorra épül, 2 GB RAM-mal érkezik, 64 GB háttértárat kínál, ráadásul dokkolható, képernyőre köthető, sőt, 23 hüvelykes érintőképernyőt is kínál hozzá a gyártó. Ahogy Tablet kiegészítő is vásárolható. Azaz az Asus Padfone-hoz hasonlóan összelegózható belőle pl. egy asztali PC, egy otthoni Tablet és egy ultramobil telefonos munkaeszköz is. A 750 USD-s készülékár persze riasztó, meg az is, hogy további 1600 lenne a többi kiegészítő, de 2013-ra egészen pontosan tudjuk, hogy a jól eltalált prémium-kategóriás termékek árazása nem feltétlenül kell arányos legyen a műszaki tartalommal, az image, a külalak, vagy akár a luxus-hatás is megfizettethető, ha valaki ügyes (lásd pl. Apple).

Az i-mate új terve az, hogy a vállalati felhasználók egységesítési törekvéseire ráülve jöjjön vissza a piacra. Jim Morrison szerint heti 10 000 darabos kaliforniai gyártói kapacitással is rendelkezik, az MWC-n már partnereket gyűjtött, állítólag akár már idén a nyáron megláthatjuk, lesz-e valóban termék a fenti koncepcióból. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése