2013. március 5., kedd

MWC 2013: Milyen volt, mikor lehet kapni?

Tetszik vagy sem, de az elmúlt 3 év alapján rajzolható trend az, hogy a nagy kiállítások már sokkal kevésbé fontosak a gyártóknak, mint korábban. A MWC-ről és a CES-ről is ugyanez elmondható. A legnagyobb gyártók ma már képesek egyedi rendezvényeken bejelenteni a legfontosabb fejlesztéseiket, ezekre sokkal jobban, nagyobb marketing-erőkkel tudnak felkészülni, sok-sok szakírót tudnak korrdináltabban a termkre irányítani. Az Apple már rég így tesz, már a HTC is egy héttel előre bejelentette az egyik idei legfontosabb újdonságát, a Samsung pedig már a tavaly is hanyagolta az MWC-t (persze nála mindig van valami a tarsolyban).



Nem feltétlenül jelenti ez azt, hogy lecsengőben lenne az okostelefonok vagy tabletek iránti érdeklődés, de a TOP 5 gyártó attitűdje jól mutatja, egyre inkább függetlenítik magukat ezen kiemelt eseményektől.

Mindettől függetlenül foglaljuk azért össze a fontosabb bejelentéseket a teljesség igénye nélkül:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése