A következő címkéjű bejegyzések mutatása: windows phone 7. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: windows phone 7. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 3., csütörtök

Pletyka: Lenovo S2 Windows Phone és Android Dual-boot okostelefon

A Lenovo állítólag érdekes kísérlettel jelenik majd meg a jövőben. A gyártó saját logó alatt a PDA és okostelefonpiaci eseményekben ugyan egyelőre csak érintőlegesen vesz részt de nyilván nem érdektelen számára a piac, hiszen a hagyományos PC-piacra már szegény Steve Jobs is kimondta az ítéletet, amikor bevezette a "PC-utáni kor" fogalmát. Az okostelefonok, tabletek és mindenféle internetre kötött és felhőbe csatornázott eszközök forgalma viszont látványosan és folyamatosan emelkedik. 
Ha a pletykáknak hinni lehet a LePhone S2 néven tervezet okostelefon Windows 7 és Android ROM-mal is érkezhet, és képes lesz Dual-Bootra. Így aki még kacérkodik a gondolattal, hogy a világ vezető mobil operációs rendszere mellett a Windows Phone is biztos jó valamire, annak ideális választás lehetne egy ilyen készülék. 
Vélemény: Nem egy vásárlótól hallottam már, hogy visszasírja a régebbi Windows Mobilokat, nem akar feltétlenül Google felhőben dolgozni, hiszen anno a Windows Live, a Hotmail és egyéb Microsofthoz köthető felhasználói azonosítóihoz kötötte a felhőbeli aktivitásait. Akadnak olyanok is, akiket a vállalati rendszabályok kötnek pl. exhange hozzáférésekhez, vagy sharepoint szerverekhez és persze a fő érv az Office is csak kényelmesebb a natív alkalmazások segítségével. Másrészt viszont tagadhatatlan, hogy jelenleg az Android alkalmazásainak számossága lenyűgöző, gyakorlatilag majd minden feladatra megtalálható a Market megfelelő alkalmazása. No ha valaki ilyen helyzetben van, nem tud, vagy nem szabad neki dönteni, vagy éppen nem akar semmi jóból sem kimaradni, akkor érdemes követni a Lephone S2-vel kapcsolatos fejleményeket.

2011. augusztus 3., szerda

Windows Phone 7: Nem fogy, de új logót kapott

Alig 1,6 milliós eladás
A napokban több gyártó okostelefon-eladásait is megismerhettük, az Apple, Samsung, Nokia 16-20 milliós vagy a HTC 12,1 milliós értékesítéseit tekintve bizony a Microsoftnak becsült 1,5-1,6 millió okostelefon nagyon kevésnek tűnik. A Canalys becslései szerint mindössze 1,5 milliós értékesítést írhatunk fel a Microsoftnak Q2-re, ebből kell záros határidőn belül 100 milliós éves értékesítést produkálni.

Új Windows Phone7 logó
A Fujitsu IS12T rendezvényén, valamint egy Microsoft-Nokia rendezvény meghívóján is új logó jelent meg. A fenti kép szerinti vörös verziót láthatjuk az eddigi anyagokon, de egy japán blogger szerint a WindowsPhone7-es csempékre egyéb színekben is számíthatunk. Hogy szebb-e vagy sem, mint a régi, szerintem lényegtelen. Talán egyszerűbb a webgrafikusok élete, és persze a szögletes Metro UI-hez is jobban illeszkedik az új design.

2011. július 27., szerda

OVI Store 50 000 felett - miért is érdekes ez a szám?

Az alkalmazásboltok méreteit vizsgálgatva ritkábban kerül fókuszba a Nokia OVI Store, pedig immár 50 000 alkalmazást kínál a Symbianos készülékek vásárlóinak. A Nokia a múlt negyedévben közel 33%-os értékesítés-visszaesésről számolt be a 2010-es második negyedévet bázisnak tekintve. Tette mindezt egy emelkedő piacon. Azt is tudjuk mára, hogy a Symbian támogatása ugyan nem szűnik meg, de új modell nem jön már, a jövőben egyértelműen a Windows Phone7 kerül majd előtérbe. Ha tehát mindehhez azt is hozzátesszük, hogy a Windowsos Nokiák piacra kerülésével a Nokia és a Microsoft nagyon komoly erőfeszítéseket tesz majd azért is, hogy a jelenlegi Symbian fejlesztők termékeit Windows Phone alapokra portolják, akkor az gyorsított  növekedésbe viheti át a Windows Marketplace-t is.

Forráshttp://pocketnow.com


2011. július 23., szombat

Windows Phone Marketplace - Már Magyarország is elérhető trükközés nélkül

A Windows Phone 7-ért eddig azért sem lelkesedtem túlzottan, mert trükközés nélkül eddig elérhetetlen volt a hazai fejlesztők és vásárlók számára. A helyzet változott, már a hazai fejlesztők is feltölthetnek, értékesíthetnek a Marketplace-en, a hazai vásárlók számára pedig mostantól csak az alkalmazásfejlesztők hajlandóságától függ, hogy megvehetik-e szoftvereiket a magyarok is.
Új országok: Brazília; Chile; Kolumbia, Csehország, Magyarország, Dánia, Finnország; Görögország; India; Japán; Hollandia; Norvégia, Lengyelország; Portugália; Oroszország; Dél-Afrika; Dél-Korea; Svédország; Tajvan
Korábban is elérhető volt: Australia; Austria; Belgium; Canada; Franciaország; Németország; Hong-Kong, Írország; Olaszország; Mexikó; Új-Zéland; Szingapúr; Spanyolország; Svájc; UK; USA

Forráshttp://windowsteamblog.com

2011. július 20., szerda

Bipoláris Amerika: iOS vagy Android lesz a következő

A fenti grafikon a Nielsen legújabb piackutatási eredményeit tartalmazza. Észak-Amerikai mintán végzett kutatást a vállalkozás, az adatok alapján jól látható, hogy a RIM megújulása egyre kérdésesebb a vásárlók számára, sőt a Microsoft óriási marketing-kiadásai sem hoztak még eddig látható preferencia-változást. Két időszakot összehasonlítva azt láthatjuk, hogy tavaly Q3-ról idén Q1-re hogyan változtak a vásárlói preferenciák. Jelenleg  100 új okostelefonból a következő évben várhatóan 31-en valamilyen Androidos modellt, 30-an Apple iPhone-t vásárolnak majd. További 11 készülék lenne csak RIM, és csak 6 Microsoft WP7 (Mango). A HP WebOS sem hozta tűzbe a vásárlókat. A RIM is, a Microsoft is veszített tehát valamit a népszerűségéből, az Apple egyedül állja a sarat sok-sok Androidos gyártó kínálatával szemben.



2011. július 2., szombat

WP7 Marketplace - túl a 25 000-en

windows phone 7 applications

Örvendetes, hogy a Windows Phone 7 Marketplace újabb fontos állomáshoz érkezett. Immár 25000 felett van a letölthető alkalmazások száma. Közel 50-50%-ban tartalmaz ingyenes és fizetős szoftvereket. Ilyen volumen mellett már elmondható, hogy sok-sok célra megtaláljuk a szükséges szoftvereket, Bár az Android és az Apple alkalmazásboltjai még mindig jóval magasabb darabszámokat produkálnak, a WP7 év végére , jövő év elejére felnőhet a "nagyok közé", amikortól a Nokia belépése is még expanzívabb növekedést hozhat.

2011. június 4., szombat

Acer WP4 - Mangoval

A Nokia Windowsos átállásával párhuzamosan lelassultak a WP7-es készülék-bejelentések, nem véletlen talán, hogy kivárnak a gyártók (és a heti Windows8 híreket olvasva lehet, hogy még tovább is érdemes várakozni, mint gondoljuk). A Computex2011-en az Acer azért vitrinbe tett egy -várhatóan a negyedik negyedévben megjelenő- okostelefont. Fő érdekessége, hogy az egyik első "Mangós" telefon lesz. Tudása nem elragadó, nem kiemelkedő, így vélhetően csak az árral tud majd versenyezni:

  • 3.6 hüvelykes WVGA kapacitív kijelző (480×800)
  • 5mp kamera
  • HSPA adat, négysávos telefon
  • Qualcomm MSM 8255 1GHz processzor
  • Wifi, Bluetooth 2.1, GPS, DLNA
  • Windows Phone Mango
  • 8GB háttértár

Forráshttp://www.wpcentral.com/acer-w4-spotted-computex-2011

2011. június 1., szerda

GPS Tuner - Már nem csak Outdoor navigáció!


A hazai fejlesztésű GPSTuner az egyik első Windows Phone 7-re tervezett hangos online turn-by-turn navigátor. A tervezés és a hangnavigáció a  Bing térképein történik, így a szoftver ára valóban senkinek nem okozhat megterhelést. A Marketplace-ről ingyen letölthető, 20 km-t díjmentesen használhatja a "tesztelő", ez alatt már könnyen eldönthető, hogy a kb. 5USD-s árát megéri-e?

Forráshttp://pocketnow.com

2011. április 17., vasárnap

Windows Phone 7 - Mango - Amikortól már használható lesz a WP7

A héten a Microsoft igen fontos -fejlesztői- konferenciát tartott Las Vegasban. A fenti hosszú videón a legújabb fejlesztéseket láthatjuk majd. A WP7 tavalyi megjelenése óta egyáltalán nem lelkesedtem az új operációs rendszerért, hiszen az a jelen állapotában mérsékelten és korlátozottan használható, láthatóan pedig az első frissítések körül sem állt a fejlesztő a helyzet magaslatán. Így tehát nagyon érdekes, hogy milyen újításokkal is rukkol végre elő a Microsoft, és ez mikor lesz elérhető. Valamint, hogy a Nokia hardverein jelenik-e majd meg először :p ?
Sajnos konkrét dátum nincs, a rendezvényen ugyan melegen üdvözölték a Symbian fejlesztőket, de domináns elemként nem jelent meg az új és minden idők legnagyobb potenciális MS okostelefon-partnere. A fejlesztők kb. májustól dolgozhatnak majd az új operációs rendszerrel , így várhatóan csak őszre kerül a Windows Phone 7-be a -véleményem szerint- megjelenése óta elvárt funkció, a multitasking (pl. amitől bejövő hívás közben nem hal le a navigáció).
Milyen újdonságokat tartalmaz még a Mango (ez a neve az új kiadásnak):
  • A fejlesztők szélesebb körben érhetik majd el a készülékek szenzorait és a kamerát (8:00)
  • Lehetőség lesz a beépített alkalmazásokban tárolt információkhoz is hozzáférni (pl. naptár vagy kontakt alkalmazások bővítése - pl a quantas alkalmazása 12:25 körül)
  • Tovább finomodik, univerzálisabbá válik a keresés, akár az alkalmazások keresése is egyszerűbbé, kényelmesebbé válik majd, de egyből több kategóriában is kereshetünk vele a Marketplace-en (2:40)
  • HTML5 és Internet Explorer 9
  • Változik a marketplace, a bővülő alkalmazáskínálat bemutatására alkalmasabb kezelőfelület épül majd (4:30)
Forrásokhttp://windowsphonesecrets.com, http://mobilarena.hu; http://channel9.msdn.comhttp://asia.cnet.com

Stephen Elop már Windows Phone 7-es Nokiával megy meccset nézni

Gyorsan lőjük ki a heti bulvár rovatot. Aki kíváncsi arra, hogyan fog kinézni a jövő Nokiája Windows Phone 7-el, annak jó megerősítést jelenthet a fenti kép. Egy szemfüles twitterező egy hokimeccsen kapta rajta a Nokia jelenlegi első emberét azon, hogy új Nokia telefonnnal játszadozik, melyen Windows Phone 7 fut. A twitterezők kérésére megerősítette, hogy a fenti -és korábbi Nokia prezentációkban is szereplő- képhez hasonló eszközt látott a CEO-nál. (a twitterezőknek link a forráshoz: http://twitter.com


2011. március 23., szerda

Már 11 000-nél is több szoftvert kínál a Windows Phone 7 alkalmazásboltja

windows phone 7 applications

Egyre gyarapszik a Microsoft WIndows PHone 7 Marketplace. A bemutatott és rákattintva egyben a forráshoz irányító diagrammok szerint már 11000 feletti alkalmazás érhető el. A fizetős/ingyenes alkalmazások arányai pedig az Apple Appstore-hoz hasonlóan alakulnak, azaz kb 60-40 arányban oszlanak meg a fizetős/ingyenes programok.

windows phone 7 applications

2011. március 22., kedd

Eldar tudja mind dolgozik a Nokia


A PDA-történelem egyik legjobban informált szerkesztője szerint a Nokia 4 új okostelefonon és egy Tableten dolgozik. Az új készülékek közül 2 a hagyományos érintőképernyős 'chassis1' specifikációknak felel majd meg, ezen felül 2 billentyűzetes modell is várható, sőt egy következő generációs Windowsos Tablet is "csőben" van. Érdemes hangsúlyozni, hogy Eldar általában nem lő nagyon mellé, de Tablet fronton más források Meego-s készüléket valószínűsítenek. 
Vélemény: Az az információ pedig, miszerint a Nokia dolgozik valamint, nyilvánvalóan értéktelen, ahogy a napokban felröppenő azon hírek is, miszerint a gyártó csak év végére jelenik majd meg WP7-es okostelefonnal. Jelen piaci körülmények között mind a Microsoft, mind a Nokia élethalálharcot kell vívjon azért, hogy a termékek mihamarabb piacra kerüljenek, így nehezen hihető, hogy bármely gyártónál is stratégiai dátum volna egy 2011 végi /2012 eleji termékforgalmazás kezdete. Tavaly óta lényegében nincs új Windows Phone 7 modell, a futó modellek frissítése késik, leáll, problémás. A Samsung/LG/HTC érthető módon kivár, hiszen miért is népszerűsítené agyon a Windows Phone7-t, ha amúgy ezt majd a Nokia-Microsoft sokkal több pénzért megteszi helyettük, aztán már csak alá kell menni árban...

Forráshttp://twitter.com

2011. március 10., csütörtök

Az egyiknek sikerül, a másiknak nem: Windows Phone 7 update elhalasztva

Nem tudom megállni piszkoskodás nélkül, hogy a Windows Phone 7 első frissítését 1-2 héttel elhalasztották. A bejelentést állítólag a hivatalos Francia MS blogon olvashatták először. Az alábbi iOS4.3 korábban érkezett, mint várható volt, a WP7 első copy-paste-t is tartalmazó frissítése pedig még mindig nem kerül ki. Idővel minden bizonnyal ki fog derülni, miért is az időhúzás, sőt az is lehet, hogy ugyanúgy rácsodálkozunk majd, mint a Nokia-Microsoft együttműködésre anno, de egyelőre bosszantó, hogy legalább az az egy nagyon várt (és amúgy a WM-ben is szükségesnek ítélt) funkció miért nem tud már kijönni. De hát türelem! Addig halgassunk egy kis popzenét a XX. század elejéről.

Forráshttp://wmpoweruser.com

2011. február 27., vasárnap

Windows Phone 7 segítség - Gondod van? -> answers.microsoft.com

A héten többek belefutottak a Windows Phone 7  frissítési problémáiba, melyre több fórumot is ajánlottunk. Vélhetően a jövőben is elkél majd a segítség, érdemes tehát megjegyezni, hogy a microsoft support oldalain is érdemes segítséget keresni. A megújult design mellett külön szekcióban kereshetünk -egyelőre angolul- a widows phone 7-es problémák és megoldásaik között. A megújult oldal címe:


2011. február 23., szerda

Frissítés: Windows Phone 7 - A frissítés előtti frissítés elindult - Téglává vált? Kis segítség + vélemény




FRISSÍTÉS 02/23: Már magyarul is olvashatók a hibakódok és esetleges megfejtések:

A Windows Phone 7-es készülékek tulajdonosainál elindult az első frissítés, mely igazából csak ahhoz szükséges, hogy a készülék a későbbiekben kijövő valódi frissítésre is frissíthető legyen :). A készülék kiírja, hogy elérhető egy frissítés, ezt követően a Zune segítségével indítható a telepítés. Ha rosszmájú akarok lenni, akkor ez a frissítés amolyan időhúzásnak is tekinthető, hiszen az ún. NoDo frissítés eredetileg januárra majd februárra volt ígérve, most egyes pletykák a nemzetközi nőnapra időzítik a megjelenés indulását. A legtöbb oldalon csak NoDo-ként emlegetett frissítéstől várható majd az igazi funkcióbővülés (pl. copy-paste, sebesség-javulás, javuló marketplace). A frissítés kódneve (NoDo->No Donut) utal az Android 1.6-ra, talán az első igazán népszerű Androidra. Tehát most egyelőre nincs NoDo, van gond, kell frissíteni. A jelenlegi frissítés csak szállást csinál NoDo-nak.
Már az "infrastruturális" frissítéssel is meggyűlhet az ember baja, tehát akinek gondja akad, a következőket tegye:
Azaz a frissítés futtatásához szükséges frissítések telepítésével többeknek meggyűlt már a baja, de a kiegyensúlyozottság jegyében sikeres hazai telepítésekről is olvasni már. Alapvetően mielőtt bárki bármilyen műveletbe belefog, mentse le az adatait, továbbá frissítse a Zune-t. Ezt követően lehet frissíteni a telefont. 
Vélemény: Aki mosolyogva  fintorog ezen a kutykomédián, annak csak részben van igaza. Nem szabad elfelejteni, hogy a Microsoft frissítéseket több gyártó különböző telefonjain és különféle módon telepített más-más Windows operációs rendszereken kell lefuttatni, így a problémák száma is magasabb lehet, mint egy-egy modell esetében. Persze ettől még kínosnak nevezhető, hogy az első lényegmentes frissítésnél is sokan kivégzik a készülékeket, láthatóan ez a műveletsor gyenge pont a WP7 életében. A HTC OTA (Over The Air) frissítései után számomra minden egyéb folyamat is gyenge lehet, hiszen annál aligha akad kényelmesebb, hiszen az "csak" sávszélességet igényel. Remélhetőeg a Nokia elsőként lépi majd át ezt a folyamatot és megoldják, hogy PC nélkül is frissíthető legyen majd a készülék.

2011. február 21., hétfő

Nokia - Windows PHone 7-t olcsón is lehet #MWC11 - ELOP 1 Millió EUR-ért vett Nokia részvényeket

A Nokia első embere -Stephen Elop- még az MWC-n beszélt arról, hogy a Nokia a Microsofttal közösen a jövőben az alacsonyabb ártartományban is versenyezni fog, így olcsó Windows Phone 7-es modellekre is számíthatunk. Ennek többek között az is feltételek hogy ne csak a Qualcomm megoldásaira optimalizálják az operációs rendszert. A Microsoft és  a Nokia bejelentése óta a Nokia részvények 6 havi mélypontra estek, innen kell feltápászkodni, ehhez pedig mihamarabb kézzel fogható készülékeket kéne bejelenteni.

Nos úgy tűnik, hogy az első számú vezető számára nem kétséges a siker, ugyanis az MWC utolsó napján gyorsan beszerzett közel 1 millió EUR értékben Nokia részvényeket. A részvényárak jó alacsonyak voltak, a vásárlással pedig Elop a harmadik legnagyobb független (privát?) tulajdonossá vált a Nokiában. Pletykák szerint a Nokia-MS együttműködésnek további érdekes állomásai is lesznek, a jövőben az sem elképzelthetetlen, hogy Elop szerepe nem más, mint egy MS-Nokia felvásárlás előkészítése. Sokan máris Gordon Gekko-hoz hasonlítják Stephen Elop-ot :)

Forráshttp://www.gsmarena.comhttp://www.reuters.com,http://www.intomobile.com

2011. február 15., kedd

Windows Phone 7 - #MWC11 - A Nokiát leszámítva nem nagyon van újdonság?

A Nokia és a Microsoft frigyre figyelt a világ az MWC-t megelőzően és persze Steve Ballmer eladásának fontos témája is volt a jövő és a várható közös munka. Mindezen hírek mellett számomra fontosabb lett volna, hogy a már korábban ígért verzió frissítések mikor lesznek elérhetők. A Microsoft sajtóanyagában nagyon konkrét dátumok nincsenek, így kicsit még mindig az az érzésem, hogy folyamatosan változik a stratégia, jelenleg épen a talán a Nokia miatt. A nagy kérdés persze az, hogy ezen idő alatt a versenytársak nem szereznek-e olyan mértékű piaci részesedést, amiből még nehezebb lesz felállni.
Amíg végre tisztában látni, addig is néhány érdekesebb bejelentés a barcelonai rendezvényről:
  • Copy-Paste már a jövő hónapban megérkezhet
  • A multitasking valamikor 2011-ben jelenik majd csak meg (így pl. a pár napja reklámozott Offroad navigációból bejövő híváskor kilépünk, ami nem túl örömteli megoldás)
  • Megújul majd és az IE9 szolgáltatásait viszi majd mobil környezetbe a beépített böngésző
  • Office és Office Live szolgáltatásokkal is javul majd az együttműködés, ahogy a Twitter integrációs is szervesebb részévé válik a People HUB-nak
  • Szigorúan technológiai demo jelleggel érdekes Xbox-WP7 videó is megjelent (katt ide), érdeks, de nem tudni, hogy valósággá válik-e majd.
Lehet, hogy csak én vagyok türelmetlen, de számomra kicsit lagymatagon indult el ez az év is, illetve talán érezhető az, ami szakmai köröknek már nyilván ismert tény volt, a legnagyobb dobás a Nokia becserkészése. Ezúttal lehet, hogy miattuk kell késleltetni a fejlesztéseket, és az lehet talán az oka annak is, hogy az MWC-n eddig senki más nem hozott új WP7 modelleket, de a CES-ről sem nagyon tudok új hardvert felidézni, így a jelen legújabb WP7 okostelefonjai azok, melyeket még tavaly karácsonyra dobtak piacra a gyártók.

Forráshttp://www.engadget.com

2011. február 13., vasárnap

Vélemény: Nokia - Microsoft partnerség

Régóta várt bejelentést tett a Nokia új első számú vezetője, elsőként a Nokia saját blogján. A Microsoftttól érkezett Stephen Elop tavaly váltotta a korábbi első embert, a tulajdonosi döntésekből már ekkor érezni lehetett, hogy az évek óta elkezdett Nokia-Microsoft közeledés talán a végső állomáshoz érkezett. Nézzük, hogy mik a Nokia legfontosabb stratégiai döntései:
  • A Jövőben a saját operációs rendszerek fejlesztése helyett a Microsoft Mobil operációs rendszerén lesz az elsődleges fókusz. Természetesen ez az okostelefonokra értendő, láthatóan ezen a területen vesztett sokat 2007 óta a Nokia (de még mindig az első).
  • A Nokia és a Microsoft lényegében közösen dolgozik a jövő okostelefonjain, a Microsoft szolgáltatáscsomagjai és a Nokia hardveres képességei így a lehető legjobban tudnak majd érvényesülni, a két gyártó által remélt szinergikus hatás emeli, illetve erősíti majd piaci pozícióikat.
  • A Nokia térképei integrálódnak a Bing Maps rendszerébe, ahogy a Bing keresési és egyéb képességei pedig a Nokia okostelefonok szerves részévé válnak, az "OVI Store" is bezárul, illetve beolvad a Zune Marketplace-be.
  • A Microsoft felhő képességeinek egyik meghatározó termináljává válnak a Nokia készülékei.
  • Egyúttal a Nokia finance és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások pedig a Microsoft számára jelentenek előnyt, a Microsoft így a Nokia által férhet hozzá olyan fizetési megoldásokhoz, melyet a Nokia globális infrastruktúrája már most hordoz.
Dramaturgiailag ugyan úgy néz ki, hogy a változást Stephen Elop hozta, de aki követi az eseményeket, annak egyáltalán nem meglepő fordulat ez. Személy szerint én a Nokia-Intel együttműködés mellett várom a Nokia-Microsoft fejlesztéseket, azaz a jövőben a Nokia-Intel-Microsoft hármas "zúzásáról" is szólhat majd a  "smartphone-war", de már ezzel a Nokia-MS bejelentéssel is újabb nagy csatákhoz érkezett. Ám a háború még ettől sem dől el, egyszerűen a piac korábbi vezetőinek olyan lépéseiről van szó, mely mindenki számára előnyös lehet.
Nézzük ki mit nyer a bejelentések által:
  • A Nokia talán jobban hozzáférhet az amerikai piacokhoz, ahol a Microsoft operációs rendszer neve talán jobban cseng, illetve részbe "hazai" termékké válhat a Nokia. Ne feledjük, hogy a világ legnagyobb okostelefonpiaci eladója még mindig a Nokia, kétszer annyi készülékkel, mint az Apple, ám világosan lefelé ágazó trendet mutatnak 2007 óta az értékesítései, tehát számára minden piac fontos. A Microsoft és a Nokia közös marketingje minden eddiginél komolyabb összegeket mutathat fel, és ha a világ legnagyobb gyártója a Windows Phone valamely verziója mellett kötelezi el magát, az egyúttal az új operációs rendszer erejét is mutathatja. A Nokia számára prompt előnyöket is hozhat a közös munka. A hardverfejlesztések felgyorsulhatnak, átszervezhető a cég működése. Láthatóan ugyanis a mai trendek szerint 1-2 globálisan sikeres modell megtalálása és minél hatékonyabb terjesztése a kulcs ma a sikerekhez (lásd iPhone, Galaxy S). A Nokia hardveresen mindenre képes, még a versenytársak sem nagyon kritizálhatják a termékek minőségét, a használt alkatrészek korszerűségét. Egyszerűen a MeeGo és a Symbian nem haladt vagy nem haladhatott abban az ütemben, ahogy azt tervezték, jelenleg sokkal gyorsabban piacra dobható a Windows Phone 7-es Nokia. Ne feledjük el azt sem, hogy a jelenlegi trendek szerint a jövő okostelefonja erősebb, mint a mai otthoni PC/notebook. Alapvetően nem az eszközön tároljuk majd az információkat, hanem egy saját vagy választott "felhőben", ebben a Google mellett lényegében a Microsoft az egyik legerősebb fejlesztő. Oda feljutni, ahol ma a Microsoft tart, a Nokia csak hatalmas erőfeszítésekkel tudott volna, így mindenképpen gyorsuló Nokiára lehet számítani.
  • A Microsoft számára sem kicsit a tét. Annak ellenére, hogy a Windows Mobile operációs rendszer sikeresnek volt mondható, a 2007-ben berobbanó Apple, majd a 2008-as Android egyszerűen elsöpörte az útból a Microsoft mobil operációs rendszerét, mely amúgy a mai napig korszerűnek  nevezhető (pl. volt benne copy-paste, többszálúság, WiFi hotspot), ám a GUI-orientált új felhasználói igényeknek nem felelt meg. A Windows Phone7 éppen ezért radikálisan, lényegében nulláról került újraépítésre, ennek megfelelően a mai mobil operációs rendszerek között minden egyes %-növekedésnek örül. A Microsoft számára tehát óriási skalp lehet a Nokia, ha nem vesszük figyelembe, hogy a folyamatokhoz idő kell és a piac akár szembe is mehet a változásokkal, de a mai számokkal helyettesítjük a Nokia eredményeit, akkor ezzel az egyetlen stratégiai húzással a Microsoft ugyanakkorára nőhet, mint az Android! Megdöntve ezzel a leggyorsabban növekvő mobil-operációs rendszer rekordját. Azt, amit a Microsoft a HTC és sok-sok egyéb partner segítségével hosszú éveken keresztül nem tudott elérni, azt most egy csapásra a Nokiával elérheti, a közelébe jut annak a licensz-eladási volumennek, amit csak álmaiban mert remélni 2008-ban, vagy 2009-ben.
Összegezve tehát mindkét fél számára előnyös, sőt, akár azt is mondhatjuk, hogy csak ez a lépés az, ami gyorsan előrelépést garantál.
Nagyon fontos pontnak érzem, hogy az évek óta vitatott "együtt vs. külön-külön" viták kulcsgondolata is jelentősen módosulhat. A piaci elemzők ugyanis sok-sok éve azzal írják le az Androidot, de írták le a Windows Mobile-t is, hogy az az okostelefongyártó, aki önálló operációs rendszert nem fejleszt, az nem életképes. Az Androidos gyártók mellé most a Nokia lép át, jelentősen módosítva ezzel az erőviszonyokat. Még az is lehet, hogy a RIM vagy az Apple stratégiája kerül egyik pillanatról a másikra "vitatandóba", hiszen mindarra a szolgáltatáscsomagra, melyet ma az okostelefonok jelentenek, nagyon nehéz egyetlen gyártóként odafigyelni és koncentrálni. 
A felhő fenntartása, üzemeltetése, védelme, archiválása hatalmas feladat, nem beszélve arról, hogy azért csak kéne vele pénzt is termelni. A hardver fejlesztése, értékesítése és supportja nem kevésbé súlyos összegekbe kerül, akár fizetünk licenszeket érte, akár saját fejlesztőkkel építjük, az bizony pénzbe kerül. A hardverre telepítendő alkalmazások jó része pedig ugye a felhőben dolgozik, bevételt termel mind a felhő tulajdonosának, de akár a hardver eladójának is hozhat a konyhára (pl. a Nokia csatornán keresztül, a mobilszolgáltatóknál számlázódik).
Fontos üzenetek:
  • Láthatóan egyetlen stratégiai lépéssel a Nokia és a Microsoft azonnal "veszélyes" játékossá lépett elő, érdemes tehát alaposan elgondolkoznia  mindenkinek, aki korábban akár a Nokiát, akár a Microsoftot leírta.
  • Nem látni még ugyan a történet időbeli lefutását, de senki ne gondolja azt, hogy ez a bejelentés az elmúlt hetekben került napirendre, vagy éppen Stephen Elop belépésével kezdődött. Amikor a szakma már lefelé írta fenti gyártókat, akkor ők már régen arról tárgyaltak, hogyan is lehet előremenekülni.

Kérdés-felelet:
Akkor most a Windows Phone 7 jó operációs rendszer?
A véleményem nem sokat változott, jelen állapotában szerintem még mindig az Android mögött van, ám pont a napokban is várhatóak frissítések, a Nokia bejelentéseibe kódolva ott van az egyediesítés lehetősége, a lokalizációs problémák megoldása, a működőképessé tett marketplave lehetősége. Így tehát gyorsan ledolgozhatja azokat a hiányosságokat, ami miatt a megjelenése óta mindenkit óvatosságra, vagy akár a vásárlások halasztására intünk.
Leírja-e magát a Nokia?
Véleményem szerint az a piaci erő (pl. marketing. brand, csatorna, support), amit e gyártók együttese jelent, az semmiképpen nem ignorálható, sőt inkább pozitív lesz, mint lenne külön-külön egy Symbianos Nokia vagy egy sok-sok gyártó által forgalmazott Windows Phone7.
Na jó, de miért fekszik le a Nokia a Microsoftnak?
Nyilván a profit reményében. Talán belátta, hogy erős felhő nélkül nincs siker, ütős felhőt nem tud önállóan építeni, kell tehát valaki, akinek jobb a felhője. A jelenlegi versenytársainak egy része pedig már egy sikeres Android és egy felfutó MS felhőbe is beszállt, illetve az Apple saját felhőt is építget, az is erősebb nála. A Nokia elmondása szerint mérlegelték a Google-t, de azzal pedig a Google azonnal borzalmas túlerőbe kerül,  diktálhat, tehát egyértelműen egyirányú utcába menne vele a Nokia. (És talán lesz itt még Meego hír is, csak nem most).
Leírja-e magát a Microsoft?
Az elmúlt hetekben az LG elég negatívan nyilatkozott, a Windows Phone7-ről, a Dell folyamatosan halasztotta a Venue Pro piacra dobását és úgy általánosságban -egy-egy lelkendezést leszámítva - sem volt egyértelműen pozitív a Microsoft mobil operációs rendszer képe. Mi több, a CES-en nem jelentett be sok-sok gyártó WP7-es gépet. Ha most az MWC-n sem jönnek ilyen bejelentések, az egyben azt is jelenti, hogy pl. egy Samsung vagy egy LG jobban meg fogja gondolni, hgy érdemes-e WP7-re építkeznie. Tehát a Microsoft számára is veszély, hogy egy csökkenő Nokiával dolgozik együtt. Ám láthatóan számára azért komolyabb ez a skalp, megéri kockáztatni néhány kisebb gyártó átmeneti elvesztését, vagy szerepének csökkenését. Szerintem a kezdeti bénultság után ez a bejelentés egyúttal katalizálhatja is a helyzetet. A Nokia belépésével ugyanis pl. egy Samsung vagy egy HTC, vagy egy LG okostelefon mostantól közvetlenül összemérhető lesz a Nokia telefonjaival  hiszen a felhasználó ugyanazon alapszoftvert kapja. Aki tehát hasonló áron jobb hardvert képes kihozni, az csatákat nyerhet, újabb piaci részesedést vehet el a Nokiától. A Microsoft meg közben örül. Ismerős a helyzet? A HTC első embere már nyilatkozott, számára nem támadás az MS-Nokia bejelentés, diplomatikusan azt mondta, hogy a HTC igyekszik majd a felhasználói igényeknek maximálisan megfelelni. Az Android bizonyított, a Nokia-Microsoft bizonyítási kényszere pedig jól jöhet az azt kihasználni képes kisebb gyártóknak.
Akkor vegyek Nokia okostelefont?
Számomra ez a legdurvább kérdés. 2002-ben azért alapítottuk vállalkozásunkat,mert majd egyszer "úgyis a PDA lesz a telefon". Ez eddig be is jött. Akkor úgy véltük, hogy  "Amit a Microsoft végigcsinált a PC businessben, azt fogja majd itt is tenni, pl. eltünteti a Nokiát, dominálni fogja a mobil operációs rendszereket" . Ezért nem is értékesítettünk Nokia készülékeket. Nos ma pedig a Nokia és a Microsoft a legnagyobb szövetségesekké váltak, a dominanciának egyelőre nincs híre-hamva se, de akár már egy éven belül drámaian változhat a Microsoft mobil operációs rendszerének népszerűsége. Az, hogy ebben a folyamatban a Nokia csak ugródeszka lesz-e, vagy tartósan a legnagyobb MS vásárlóvá lép elő, még mindig nem látszik, de a Nokia túlélésének kulcsa mostantól az is, hogy ki tud-e zárni adminisztratív eszközökkel más gyártókat az MS mobil op. r, értékesítésekből, vagy egyszerűen tud-e jobbat, mint ők, ha már amúgy ő lép elő a legnagyobb MS vásárlóvá. Annyi bizonyos, hogy mostantól jobban oda fogok figyelni a Nokia okostelefonjaira is.

2011. február 7., hétfő

GPS Tuner - Outdoor navigáció Windows Phone 7-re is




Elkészült a GPSTuner Windows Phone 7 verziója is. A hazai fejlesztőcsapat terméke már elérhető a Zune-on, a termék képességeit a gyártó weboldalán külön aloladalakon tekinthetjük át.
Aki nem ismeri a korábbi GPS Tuner fejlesztéseket, annak az alábbiakat érdemes tudnia az új verzióról:
  • Offroad navigációra is alkalmas termék, mindenhova, ami az épített navigáción túl van
  • Szerteágazó útvonalrögzítési lehetőségeket kínál, POI-k, fedélzeti számítógép/útkomputer-funkciók, KMZ mentési lehetőségek
  • Iránytű, egykattintásos pozíció megosztás SMS-ben, mailben, de akár a facebookon is! Akár vészhelyzet-jelzés is!
  • Bing Maps, OpenStreetMap és OpenCycleMaps támogatás
  • Automatikus (gyalogos/autós) tervezés, de akár manuális útvonal-rajzolási lehetőséggel (pl. terepen)
Ingyenesen elérhető, letölthető, de az ingyenes verzió korlátozott, a teljes verzió 5 USD lesz:
  • Maximum 3 útvonal rögzíthető az ingyenes verzióban
  • Max 5 POI menthető el a szoftver megvásárlása nélkül
  • Az útkomputer nézetei nem változtathatók az ingyenes verzióban
  • Az SOS / pánik funkció nem elérhető az ingyenes verzióban

2011. január 27., csütörtök

Windows Phone 7 számok: 2 millió készülék, 6500 alkalmazás

Végre érkeznek értékesítési adatok a Microsoft új mobil operációs rendszeréről. Az elmúlt negyedévben közel 2 millió Windows Phone 7 licensz került értékesítésre, és immáron 6500 alkalmazás lelhető fel a Marketplace-en. 3-4 évvel ezelőtti normák szerint ez az értékesítési volumen kimagaslónak számított volna, ám mostanság az Apple pl. 16,2 millió okostelefont adott el. Egyelőre tehát láthatóan növekszik a Microsoft mobil operációs rendszere, meg tudta vetni a lábát, de még nem állítható, hogy akár az Androiddal, akár a RIM BB-vel, akár az Apple iOS-sel összemérhető eredményeket produkál. A Microsoft értékelése szerint 24000 regisztrált fejlesztő már készíti a WP7-es alkalmazásokat, jómagam épp  a mai nap is beszéltem olyan hazai fejlesztővel, aki szintén iparkodik részt venni, összességében tehát nem egyértelműen negatív a kép, de talán sokkal rögösebb út az, amit ismét végig kell járjon a Microsoftnak ahhoz, hogy komoly kihívóként lehessen rá tekinteni.

Forráshttp://www.bloomberg.com